Zavartan túrom meg  igazítatlan hajam, mintha gondolatom eléd tenné, mindazt mi zivatarként zuhant rám.

Részletkép:

Dobom, végre, gyűröm össze papírként , és sodrom le asztalomról a senki mindenét.

Most Te, csak Te légy, hogy kiszínezd szavaiddal szivárványom. Kérek így mindent.

Őrizni, óvni odaadóan. Ápolni, hinni kitartóán.

Halkan, hogy senkinek se tűnjön fel.

Széttárt karokkal ölelni az ismert örök ismeretlent.

rókájaszerelméjesemmisége

Tudhatnám végre, hol találom?  Hol van, hogy bújkál e, vagy csak egyszerűen nem létezik. Cseppfolyós e, vagy szilárd.
Ki kell e kerülni, vagy be kéne engedni. Idegent e, vagy régi ismerőst.
Hol a határa a közözömbösségnek és hol tart az, mikor görcsös még a vágy, s az ész már lemondana, mert egyensúlyért szól a fohász a világegyetemnek.
Mi az és  mennyi az igazság, amit tudnom kéne, ha van e egyátalán, még, mit mondhatna.
Egy életben, mennyit kérhet, mennyit kaphat, mennyit remélhet, mennyit menekülhet és mennyit fecsérelhet egy lélek az álmodozásokra.
Mennyire igaz, mit érzek és hiszek szentül. Valakinek gyógyír, engem felemészt.
Meddig tarthat halandóknál, míg sejtjeire bontják nátúrájuk, míg egy ócska nagyító alatt tanulmányozzák, azt amit az asztalra kitehetnének.
Meddig lehetek türelemmel önmagammal szemben, meddig bírom elviselni ezt a tétova, határozatlan nyögdécselést. Meddig, mondogatható, a sajnos, a de kár, a milyen jó lenne...
Csak a szemembe fújt homok az, ami elmossa a képet, hogy hozzá, nekem túl korán lejárt a retúrjegy...

Hazudtam, nem is kellesz.

jöjj

Könyörögve kérlek, jöjj. Végy részt életemben. Vissza vonnék én már minden átkot. Kitörlök minden hitetlen gondolatot, csak gyere. Légy. Mellettem vidám, társam, hűséges, egyedül, mint imám. Légy szerető (apa, pár, barát) s csak úgy szimplán. Csak jöjj már, nem tettetve, csak egy mondatot ismételgetve.  "Úgy vagy jó földesniki, ahogy vagy, csak légy és szeress és maradj mindörökre, mert szeretek mindet, mi te vagy s mi belőled van."
Én még csak mesélnék a szilvafákról a Kamocsai ház előt, cseresznyéről és Sheryről a jó fekete kutyáról. S te örülnél nekem. És mosolyognál, mert nem beszélném ki kiléted. Nem aaddig, míg nem szeretéd.
Gyere. Ennyi az összes kívánság...

Beteg álmok 2

Össze néztem azzal az ismeretlen sovány kis nővel. Csodálkozva bámult rám, hogy hogy nem tudom megtenni, hogy létezik, hogy nem gyilkoltam még. és fogta a védtelen srác fejét és szét verte azon a kövön ami, az alvó kislány lábainál volt. Így az egész takarója csupa vér meg csontszilánkos lett. Nem mertem felkelteni, nem mertema hullát sem leszedni róla, pedig láttam, hogy az ernyedt test egy része oda lapította amit sem sejtő álmából szuszogó kislányt. A szőke nő tekintete végre elégedett lett. Minthacsak jól lakott volna. De én pánikoltam, ki akartam mosni a szutykos takarót, amúgy is halott srác bátyjának a hangját hallottam. Egy szűk fürdőszobában sikálom a takarót, rám akarják törni az ajtót, azt hiszik én tettem, szőke meg csak vigyorog. Tehetetlen vagyok és menekülnék, de előtte jól megleckéztetném ezt a némbert.

Meg a folyó, ami maga a híd és árral szemben úszok én, te és a kicsilány.

mik ezek?

félek, hogy ezúttal a nehezebb utat választom majd.

beteg.beteg.álmok.

Havazott és még nem győzted eltúrni a havat a járdáról, valamit azon a részen bütyköltél, ahol tavasszal a fű zöldel. Csak felemelted a fejed köszöntöttél. Azt mondtad húzzam hátra a teraszhoz P. szánkóval. Mindjárt jössz és bemutatsz a többieknek. Hallottam, ahogy csikorog a szánkó a betonon, ahol a hó kissé megolvadt, épp a kanyarnál a terasz felé, már éreztem a cigifüstött, tudtam, nem érsz oda és a bemutatkozás rám marad. Előszedtem hát legszélesebb mosolyom, és mint mindig vidáman köszöntöttem a három idegennek és neki, a feleségednek. Oda lépett hozzám, üdvözölt, nyújtotta a kezét, de a fejét határozzottan az ellenkező irányba nyújtotta, mint általában az emberek az első bemutatkozó puszinál szokják. Így egy is időt nyertem, láttam a vékony kis ráncait a szeme körül néhány piciny szeplőt és a hajszálakat, amik épp beleértek az arcába, úgy tűnt, hogy épp ezt akarta a feje irányának váltortatásával elérni. Majd kezet fogtam a többiekkel is. csodálkoztam, hogy Pt nem kellett dorgálnom hogy viselkedjen. Aztán lassan kimaradt a történetből. Dohányoztunk, te teáztál, amit borral váltogattál. A többiek periódusokban jártak ki cigizni. Aztán egyszeribe sírni kezdett. Dühöngött. Esküszöm egész éjszaka kerültem  a tekinteted, vagyis kerültem a tekintetedből azt, ami elárulhatna. Ő mégis kérdőre vont bennünket, sírt. Zihált. Rezzenéstelen arcal hazudtam neki, de abban a pillanatban úgy éreztem, mintha tényleg elkövettünk volna Te és én az összes lehetséges bűnt együtt, de csak tagadtam tovább az összes vádat. A többiek simogatták, csitítgatták, miközben ő rágyújtott. Jobbnak láttam elmenni. Áltál az ajtóban, végíg csendben voltál. Féltél, ha egy szó is elhagyná a szádot összedőllne a kártyavár. amikor a félhomályban a folyosón halkan próbáltam távozni és épp a cipőfűzőm bekötése után emelkedtem fel megérintette a kezem. Kellemes hőmérséklete volt és a tapintása is. Aztán eleresztette a kezeim és a fejem fogta meg. Megcsókolt. Hihetetlenül csókolt minden egyes fordulását a nyelvének aprólékosan éreztem és kezdtem élvezni a szituációt. Ti megdermedve álltatok és néztétek, hogyan húzzuk végig a kezeinket egymás testén. Az a finom bőr a fenekén, és a mellei meg a hús....
Könnyeztél, forgattad a fejed és sírtál én meg az összes őrült élvezettel a végtagjaimban intettem neked búcsút azzal, hogy majd este. Valamelyik este megmagyarázom. Csak ne gyűlölj.

Ha tényleg neki áll annak a drótrókának, akár részegen is, ha tényleg, már csak az a része is igaz, hogy elgondolta belekezd...
Senki nem nagyobb nála számomra.
Ma talán jobban vágyok az ölelésére, mint bármikor máskor...

 Még mindig gondolkodok, vajon, mit jelenthetett, az, hogy lassú a tempód és megérted, ha nem bírom...
Sokan hisznek bennünk, pedig semmi értelme. Mert úgy ahogy a kávédba  felzavarod a zaccot és míg eszedbe jut, hogy beleszürcsölj leüllpeszik. Ennyik vagyunk. Egymásnak. Magunknak. Hiányollak.

M&D

Két csészényi boldogság,
porszemek körülötte,
kis morzsák.
Csurránó kávéfolt  a fülén,
benne meg léhán,
a másikban virágok dőlöngélnek
némán.
Asztalon az anyja meg a kislány.

re.

Roviden vagy hosszan a valaszodhoz? Ugy, hogy fájjon, vagy bántson? Vagy megnevettessen? Vagy inkabb engem nevetsegesse tegyen? Tudod a Recska szeretett, jobban szeretett. Tudta látta miben elek. Segiteni akart, csak neki ez a parositas a sajat termeszetevel sajnos nem jott ossze... nem ugy, ahogy akarta. de nembaj. nem haragszok en ra. viszont ami az anyasagomat illeti ne merd ketsegbe vonni, megkerdojelezni. kritikat elfogadok, de hogy a Patri mellekszereplo lenne, na azt nem! Nem lattal a szuletese napjatol... az hogy nem  vonom bele minden beszelgetesunkbe, vagy nem bloggolok rola, nem jelenti azt h nem szeretem es hogy nem a legjobbatt akarom neki. Naponta ezerszer elmondom neki hogy szeretem, megsimitom, magamhoz szoritom, mindig (mert o kivetel nelkul meleg teat igenyel) megcsinalom neki, etetem, nevetunk, es cirogatom. Dde az isten szerelmeert, a ferfit nem tudom helyettesiteni az eletebe es o maga megmondja, hogy kell neki. Petike, Adam, Tato, Papa. Barki. Akit gyerekszerelemmel szeretehet. Mert nagyon jol tudja, en nem vagyok ehez eleg. Tudod nekem nem veszi le senki a vallamrol azt, amit mondjuk Te otthon kepviselsz... 2 fizetes, apai gondoskodas, valami szinten... Nekem ebbol nincs egy sem, csak egy ostoba ex ferj, aki az intelmeim ellenere viszi a gyereket a konditerembe es a boxzsakba hagyja ot utlegelni. meg karatera akarja vinni, de hisz ezt mar ismered... mar megint elohuztam valamit amivel takarozhatok.... bocs. akkor azt, hogy 100 eurobol takarni a gyerek havi betevojet szinte lehetetlen. es nekem sem megy maskepp az elet, csak ugy, ha tamaszkodok, ami meg felemeszt. mert a buszkeseg... mert ennyit fere tenni azt, ami igazan kibirhatatlan. Nyalogatom a sebeim, igen. Minden jogot fenntartok ra! Raadasul ugy, hogy betoppantal az eletembe. es lehet egy paranyival komolyabbnak ereztem es gondoltam ezt, mint te. Tudod én is tudok ágyéktájit ütni... de most feszegessem, hogy hirtelen hogy megvaltozott a hangnemed, mert otthon jobb, mert ossze jott egy nap a nagyfiaddal?! Vagy feltekeny vagy?! Mert kotve hiszem, hogy ennyire erdekelne, hogy a vesztembe rohanok. Sajnalom, nagyon sajnalom az egeszet...hogy nem hiszed, hogy tenyleg nem tengodni szeretnek az eletben, es azzal a gyonge kis szivemmel is igyekszek valamit kezdeni, es azt pont azert, hogy a Patrinak ne egy elmebeteg muterja legyen mire felnő. csá

Disappear

Kezdek átesni a ló másik oldalára. Hátha onnan jobb lesz a kilátás ugyebár.

Nem marad más hátra, mint szégyelleni magam, beismerni, hogy egy nagy ökör vagyok és ettől a beismeréstől talán végre zártosztályra kerülni.

Nem igazán mérvadó. Talán nekem sem bizonyít semmit a dolog. Vagy csak, ahogy mondod unalmasan forgatom ugyan azokat a szavakat a számban.

Kezdenek is keserűek lenni.

Mivel, most már Neked sem mondhatok el semmit. Mert nem akarsz a gumiszobám :) lenni, meg én sem akarlak traktálni ezért jó lesz nekem ez a halk zugocskám itt a blogon a lélek kiöntésre.

Bele vágok tehát a lecsó közepébe:

Poénnak tűnt az egész, főleg mert meggyőződésem, hogy, ilyen jóképű fickók meg a biciklit sem döntenék hozzám.

Ha másra nem, arra kiválló volt, hogy elhigyjem, nem  vagyok veszett ügy. Külsőre biztos nem és miért mondogatta ő is, hogy a tekintetem, olyan érdekes...

Szóval a facebookos modellfazonú szépfiú: pipa.

Majd lenyugszok és kikerülök ebből a szerelmi (?) mókuskerékből...

Csak békén hagyhatna már az R. Főleg úgy, hogy közvetítőt használ, aki meg kifejezetetten nyers és tapintatlan a természeténél fogva. Halljátok? ELEGEM VAN BELŐLETEK!!!



zenemeg:

Sh.

Csak Ő legyen!
A festett mindenem.
Mosoly és arcpír
minden reggelenen.
A kávéhoz cimkén. Szerelem.

               ****

Magány kabát hátamon.
Balga józanságom.
Rémületem,
Mind egy most.
Vaskos ököld.
Kopogásod.

            ****

Vértfagyasztó ölelés
Fohász ideiglenes meddőségért
Fertőző képességek.

Beteg én. Egy gén.

Ennyi volt. Milliónyi  betű, hosszú órák. Csak ennyi és egy kis plussz.
Büszke vagyok Rád! Mert most ez az ami jár. Mégha így soha többé nem leszel, Te akit személyre szabtak nekem!!! Még ha nevetségesen rövid is volt. Mégha csak egy zsákutca is volt. Büszke vagyok Rád, hogy nem egy trouble makert választottál. De igérem megjavulok. Magamért. Meg Patri miatt. Meg mert. Mert úgy a jó. Tudom, hogy elolvasod. Aztán lehet gyűlölni is fogsz, hogy csakazért is kell még jelet adnom magamról, meg mert ma láttam, hogy remeg az ajkad, mikor a táncról kérdeztél és én azt is "Sz". Ezt pedig csak magamnak írom, hogy annyira nefájjon. Hogy enyhüljön, úgy ahogy Te enyhítetted bennem a Petim iránti kínlódást, ami végül eltörpült, hamuvá lett, mit tenyeremből szétfújtam. És ha olvasod, kérlek ne írj. Ne írj többet, csak, ha nagyon nem bírnád, én alig látok ki a könnyek közül. Gyűlölet elveszteni Téged, aki sosem volt. Forró lávaként látom magam, mi bugyog és alig várja, hogy kitörjön. Terveket szőtt a korlátok közt és mostanra felkészült, hogy follyon, fröccsenjen és utat csináljon magának mindahoz, amit börtönébe kigondolt. Csak egy "sz" és egy köszönöm, még egy ég veled, mert nem bírnám, ha a közelemben lennél bárhol ezután. Nincs több püttyögés. Sem idézőjel a telefonon. Szia Sz..i

Kívülről fújjuk az okosságot. Lerágott csont már az egész. Gyűlölöm is szóba hozni már.

Még mindig imbolygok és nem billentem át az élet azon felére, ahol nem a folytonos kalandvágy uralkodik, hanem a tisztes, igaz nyugalom. Okos fejemben tudom és piciny szívemben is érzem az én helyem az elégedett kis udvarban van, gyümölcs fákkal és kinti tekergethető teregető fogassal, amelyen ropogósra száradnak a ruhák tavasszal és homok illatúra nyáron.

Lehunyom a szemem aranyom. Sokszor teszem meg, hogy elképzeljek jót és rosszat, vagy vissza nézzek a múltba, hogy tanulhassak belőle magamról valami hasznosat.
Elárulom hát mi az amit szeretnék és mit érdemelnek mások körülöttünk, ha még ebben a ruhában nem láttad volna eddig ezt a jelenséget, ami Te, én és Ők vagyunk.

Annyi szenvedélyes hibát, amit elkövettem R mellett, vagy inkább alatt, mert despota hozzáállása a szerelemhez nem hagyja másképp megfogalmaznom a vele való kapcsolatom menetét.
Nincs annál rosszabb, ha az ember vakon bízik és hiszi, hogy ez AZ. Az igazi a megismételhetetlen, a szavai óriási bálványok voltak, melyeknek naivan támaszkodtam, mert hittem óvnak mindentől és mégis... Elég egy nap és összeomlanak.

 Így omolhat majd Neki is össze.

Látom, ahogy hazudsz neki. Végig nézem, ahogy reménytelenségben tengődsz és hagyod őt is ostobán a tudatlanok nyugalmában. Kapálódzva védekezünk, mint rabok az ütések fájdalma elől a kezeik mögé rejtik fejüket a rúgásokat az oldalukba, ha sikerül, pedig zavartan védik ki.

Aranyom, érzem a pince illatát még a hűvös levegőt és a azt a pajzsot, ami körbe vett minket és nem enged ki bűvköréből még mindig. Még mindig le vannak hunyva a szemeim és képzelgek a jövőbe, mert muszáj, hogy dönteni tudjak. Dönteni a semmiről a mindenről, errőll a miénkről.

Nincs tökéletes, mégis mind azok vagyunk, de kizárólag magunknak, esetleg azoknak, akik eltudják fogadni a másik tökéletességet. Nem írom körbe, mert lényegtelen, milyen legyen az a férfi aki elfoglalja az ágyam felét a balomon. Hidd el nem egy apára vágytam, akinek különöskép semmi baj a házasságában. Nem egy nagy gyerekre vágytam. Nem Rád vágytam. Most viszont képtelen vagyok másfélét elképzelni. Akaratlanul is felkészítettem magam minden viszontagságra, ami érhet, minden szituációra, kellemetlenségre, megvetésre, minden problémára. Minden kételyed biztosítására, arra hogy ha.. és arra is, hogy soha nem leszek akkora a szemedben, mint Ő. Ez nem egy rossz vicc. Ez nem egy álom. És nem is bosszú, de nem is geciség és nem is egy szeminárium.

Ez kérlek zene. Egy olyan hangszeren, ami nem játszik egészen tisztán, amelynek a hamis húrjait a mi ujjainknak fog kelleni helyesen hangolni, ha nem akarjuk a megalázás legszemtelenebb módját gyakorolni másokon. Csavarral ugyan, mert minden bölcs a kevésbé zötyögő utat veszi igénybe, mikor már minden csontja fáj.

Hazudj májusig, addig várok mit tesz az idő. Ígérem aztán elengedlek, ha döntésed úgy látod jól. sz

Van ez így

Van ez így és van az úgy,
hogy az élet a halál,
s halál a pokoli út.

Van ez így és van az úgy,
hogy a vigasz nem segít,
de a bánat vigaszt nyújt.

Van ez így és van az úgy,
hogy a költészet a gyengeség,
s e gyengeséggel életed felborul.

Van ez így és van az úgy,
hogy barátod is már megunt
és a ismeretlen jobban húz.

Van ez így és van az úgy,
hogy sötétben tested félelmet érez,
de lelkedne e sötétség békességet nyújt.

Van ez így s van az úgy,
így is lesz, úgyis volt.
Bármikor. Bárhol. Örökké együtt bátor kalandor...

Valamikor 2003ban

2003

Kéne egy társ. Egy fekete bárány.
Sötétebb lélekkel, mint az éjjeli ég takarója.
Tisztátalan, mocskos, bűnös társ,
Hogy felkaroljon egy fehér sejembe bújt kurvát.
Engem.
Ihletet adjon, utat mutasson.
Halálba vigyen, kicsit szeressen.
Kínozzon. Kidobjon,
Majd egy bús magányos pillanatában megint visszafogadjon.
Egy ilyen társ kell nekem,
Ebben a reménytelennek látszó életemben.

2005 márciusa

Gyermek vagyok még, ki játszani akarna,
Rég voltam kislány, de rég! Ez egy ribanc bánata.
Könnyeim térdemre hullanak s minden, mintha minden összeomlana.
Vágyak, tervek, álmok a gyerekkorból.
Füvek, fák, ablakok, ki gyógyít ki e kórból?
Szerelmem! Illatod itt érzem,
S gátlások nélkül bűnös élvezeteimben tested után éhezem.
Csak egy kis kóbor női lény.
Ez a megfelelő, igen ez vagyok én.

Csak az orrod és a finom húsos ajkaid láttam a kapucni alól. Nem mertem még magam kis gondolataiban sem jóvá hagyni. Sem azon a helyen, sem suttogva és még azután sem. Minden nyomorult vonásod olyan természetes, mikor szemem magamban vetítine kezdi. És beléd karolva is úgy mentem, mintha annak úgy kéne lennie, nem csak akkor. Mindörökre. Öröm és elégtétel. Igen ez a két érzés folyt ereimbe szét, mint vízfesték.
Nem mondok többé semmit, ha nem akarod, csak kérj meg. Félek, hogy szavaimmal életedben csak a bajt tetézem. Te kockáztatsz és én veszítek.

Corridor

Tudom lusta vagyok, de karácsony óta, csak most fejeztem be Kunderát. Kész, a kapcsolatok értelmezései cafatokban hevernek a fejemben. Néhány napja, pedig itt vagyok bezárva, mégis rengeteg szó ismétli önmagát, más-más helyen és helyzetben. Történetek jellenek meg  olyan egymást kizáró tereken, mintha ezzel akarnák számomra nyomatékosítani, fitoktatni hatalmukat, mondanivalójukat.

Megint mellettem álltál mikor álmomban bajmolódtam a próbafülkében a a göncökkel, aztán valami észtveszelytő koncerten egymás kezét szorítva ugráltunk a magasba. Mosoly. Nyugalom. Majd hirtelen a felismerés és mindketten szaladtunk keresni elcsatangolt gyerekeinket.

Az előbb találtam egy állás ajánlatot. Írni kéne, cikkeket, de mielőtt neki látnék, hogy kívánságuknak eleget tegyek és bemutatkozísként mindjárt hármat írjak  a kívánt témakörben, veled tudatom. Nem érdekel, ha nem vagyok képes rá. Mert lehet, hogy nem ez kell. De figyeltem mi történik velem.
Ülő helyzetből fekvőbe csúsztam a szürke sapkám a szemembe  húztam, lehunytam alatta szemeim és kiválasztottam egy témakört, amihez a legjobban értek. Olyan információkat keresek a fejemben közben, amikkel eddig nem találkoztam. Olyan témákat amikből mindjárt látni én vagyok mögöttük, még akkor is, ha anyaságról szólnának. Anyaságról másként. Hallottam és láttam a szavakat a képeket a születendő cikk tartalmát. Szépen lassan megfigyeltem, hogyan is csinálom. De mit sem ért az egész. Kérded miért? Kétlem, hogy egy eredeténél fogva őrült kezébe kerülne, aki díjjazná. Nem mellesleg az állashirdetésben nevetségesen félvállra vették a helyesírás tudását.

Képzeld, most itt fekszel a heverőn, amin Patri alszik. Rám se nézel, csak nyomkodod a telefonod. Oda kúszok hozzád az ágyról, nyomok egy puszit az arcodra, végig símítom a combod és megkérdem nem vagy e éhes. Hozok neked a konyhából egy kis mozzarellát gondos szeletekre felmetélve egy kis oliva olajjal leöntve és száraz bazsalikommal megszórva. Le teszem a kis foltos fehér asztalra, mert még mindig nem figyelsz. Ott van még két órával később is. Egyszercsak felülsz és magadhoz hívsz, odakuporodok melléd, bele dobsz a számba egy szeletet én mosolygok és megköszönöm. Te mosolyogsz és megköszönöd. Orrom úgy döntöm neki jobb válladnak hogy azon egy gyűrődés látszik. Az alapozómtól egy pici folt marad a szürke pullóvereden. Automatikusan súrolom nedves tenyeremmel, mikor észre veszem. Pedig már nincs ki törődjön a felesleges foltokkal, nincs már kit érdekeljen mennyit és mit szólunk egymáshoz. Minket sem érdekel már annyira, hogy mások rímélt soraival bizonygassuk, jó helyen vagy.

Most igazán nincs kedvem befejezni ezt a  történetet, csak pár szó, ami eszembe jut: Gyilkoló monstrum, csókok a bűzölgő folyosón, agyatekervényeket ringásba hozó zene. Mennem kell, álmos vagyok este.

Hunyd le szemeid.
Pilledj el. Szuszogj, lebegj.
Álom csilingeljen benned.
Látod? Ragyogó vászon léted,
míg lángom nem lobog elébed.

Hunyd le szemeid.
Aludj el. Zihálj, zuhanj.
Álmodban dübörögjön a bánat.
Hogy lássad!
Patyolat vásznad felégett,
míg én sétáltam előtted.

Dőlj le heverődre s hagyd, hogy Rád
hulljon e sűrű álomhálló.
Hagyd, hogy lehúzzon. Mélységes mélyre, hol csak
itt-ott csendül meg halkan zeném és fényem

Hunyd le szép barna szemeid.
Aludd ki magad belőlem.
Árnyam szétfoszlik majd a tavasz jegyében...

Nem akarom! De kérem...
Ébredj fel lassan, szépen. Hidd azt,
hogy egy pillangó szórta fantázia világból,
most kipihenten nyújtózol a friss fűben.
És szaldnak a srácok,
melléd heverednek,
majd este Te készítesz teát a kedvesednek...

who knows

Meglepődve hallgattam a Creep-et. Illetve halgatom most is, talán nyolcadszor (azóta mióta javítok már 21) egymás után. Nem vagyok benne biztos, de múlthét pénteken, mintha szólt volna a partin. (Emlékszem, volt egy olyan pillanat, mikor az Adam sírva fakadt. És egyre csak ismételgette, hogy semmire sem jó. Pedig ez nem igaz. Az a srác egy főnyeremény. De egy zenésznek zenélés nélkül élni? Elhiszem én....)

Át akarlak ölelni az istenit! Főzni akarok neked! Játszani a támaszod egy igaz játszmában. Nézni azokat a kisfiús szemeid meg a gyönyörű ajkaid. 

Mindenkiről álmodoztam, de senkivel nem álmodtam éjszaka annyit, mint veled (esküszöm!) és még a legnagyobb szerelmemnek hitt férfi haja tapintását sem jegyeztem meg úgy, mint a tiédet. 

Nyomorultul kellesz az egyik pillanatban. a másikban nem tudom elképzelni mit kezdenék veled. Én is vesződök, hidd el. Sem higgadt fej sem kalimpálló szív nem old a helyzeten. 

Egyszer, csak rájövök ki vagy és mi ez az érzés. 

Századszor kell elmondanom, hogy Oscar Wilde mindig megmondta a trút: "Those who are faithful know only the trival side of love: it is the faithless who know love´s tragedies. 

Balszerencse áradása

Pontosan emlékszem. Hétfő volt 2014 szeptember 8. A nyár utolsó sugarakat eröltetett ki a napból. Én a bokraink mögött ültem az ómódi poros fehér műanyag széken és szürcsöltem a kávémat felrakott lábakal. A földre hamuztam és húztam a számat a divatját múlt terítőn óriás katicákkal, amit épp végig prüszkölt a kutya, gonodolom a cigaretta füst facsarta az orrát szerencsétlennek. Fejemet csóválva illesztgettem az elmúlt 5 hét történéseit össze. Meegkínozva egy enyhe lendületnyi erővel valamelyik slukknál, igazán komolyan elhatároztam, hogy megcsinálom. A turkállót. A design shoppot. A gyerekkori álmot. Elegem volt már a folytonos keresgélésből meg az állásinterjúkból. Jó napom volt. Nyugodt voltam, Rnek is tetszett az ötlet. Delútán mikor befeküdtem az ágyba csak úgy mélázni az akkor még ciklámen színű szobám falai cikázó szemeim egyszercsak a vibráló telefonon akadtak meg. Felvettem és másnap már ott voltam a cégben. Így a shopról le is tettem.
Akkortájt épp szerelőnél volt a kocsim és R golfja kikészített. Napokon keresztül nem ettem. Csak kávéztam. Fogalmam sem volt, mibe csöppenek. Információ dzsungel, aztán elvesztettem a fonalat. Nem ott. A magánéletemben. R megint szünetelt én pedig fogtam magam és kifestettem a szobát türkizre, bízva e szín nyugtató erejében. Tologattam a bútorokat, jól esett a fizikai munka. Kifacsarva járkáltam, de mindig mosolyal. Viszonozták. Mindenki. Rtől hazaköltoztem. Teljesen. Zokgtam. Végül egy nagyot nyeltem a búcsú üzenetét olvasva. Azt hiszem csak azért sem fogadtam meg az utolsó tanácsát. Őrizd meg a tisztességed, így hangzott. Nem tettem. És ennél rosszabb már csak az, hogy szeretem.
Szóval röpke 4 hónap alatt megéltem kitűnő kollégákat, lecseszést, nyugalmat, ideget, házipálinkázást munka előtt, kórházat a kicsivel, év végi cégi akciót és Őt!
Sosem volt olyan, hogy ennyire tanácstalan legyek. Mindig gondosan elképzeltem a jövőt, szövögettem és láttam, milyen következményekkel járhat a cselekedetem. Jó. Ezt most is látom, de miért ennyire ködösen? Miért nem érdekel különösebben, hogy lelkek sérülhetnek meg, mások csalódhatnak, annyira, hogy már sosem kell, hogy higyjenek az életnek. Pedig az élet jó. Komplikált, de élvezhető.
Beleborzongok minden alkalommal, mikor meglátom a feleséged nevét. Mikor olvasom azt a néhány sort, amiben megemlíted. Szúros kis kristályok keletkeznek a véremben, mikor a STOP szót küldöd.
És míg várom, hogy eljöjjön az idő, mikor nálad elcsendesedik a ház, ugyanúgy bámulom a falat, mint szeptember 8-án, azzal a különbséggel, hogy a kék, tényleg nyugtat, mint a jelenléted, mintha ezer éve ismernélek, mintha mindez kellett volna. Milliónyi vallomás, néhány napról. Annyira finom, annyira tiszta. Észre vetted, hogy szexelnünk sem kellett ahoz, hogy ennyire egymásba gabalyodjunk? De a fiaid. Őket, mikor említed. Bennem  halk gondoskodás érzete és szégyen támad egyszerre.
Bárcsak ugyanilyen halkan eltudnánk mindent rendezni. Bárcsak teljesen biztos lennék benned és eljátszhatnánk a hülyét. Te viszont már most beletörődtél, rajtam meg átok ül.

Tényleg ennyi ami nekem kijár? Minden bukásnál az elhatározás, hogy nem adom fel? Ennyit érdemlek? Tengődést? Szar kapcsolatokat, válást, gyereket, akivel egyedül kell megbírkóznom, fél iskolát. Folytonos elvesztését azoknak a dolgoknak, embereknek, akiket megszeretek? Nekem ez jár, nekem, aki mindenek felett ragaszkodok? És segítek és őszintén örülök a boldogságotoknak. Ha!
Miért kell  forgatni bennem a kést? Picsába, nem látjátok, hogy nem vagyok kiváncsi arra, hogyan is élitek meg, amit én akartam?!
Legyen szó munkáról, meg mindenkiről, aki férjhez ment a környzetemben, vagy aki férjhez fog, vagy akinek van, ki elkapja a gyerekét, hogy ki ne szaladjon az útra.
Vagy a legmélyebb pontján koppanok majd a szakadéknak most, vagy elmegyek a fenébe, hogy több energiával ne merjetek leszívni. Végül is, lehet ez a kalács, amit felzabáltok előlem nem is nekem sült s az ényém még készülőfélben van valahol. És ez a balszerencse sorozat is valamikor jól jön még.

Gloomy days

Omlik a mosolyfalam. Ritkulnak a tárgyak körülöttem, amiket megérintettél és én szentimentálisn nem húzhatom rajtuk végig örökösen nedves jeges ujjaim, nem hihetem már, hogy felszívhatom ily´ mód belőlük kétes energiáid.
Szóval sorvad az örömfal, melyet a rutin épített futóhomokra. Már feladtam, hogy megoldást keressek a mennyezetet bámulva.
Most fáj, fáj minden porcikám, vírus e, vagy a szívem bánata kínoz e. Vagy az alvás hiány?
Jobban inog most a kötéltáncos a gyomromban, komor napjaim bélyege vesződik és a mutatóm mindig a gombon van, mi visszapergeti újra és ezerszer a mozzanatot, mikor karod a derkamon fogva balra rántott.
Kotortam a szavak közt, hátha találok olyat: szégyen, vagy furdalás, kiemeltem volna a mélyvízből, akár sziklával lábamon is mindjárt.
Semmi nincs, Életem, semmi hasznos tanács, csupán egy megrogyott erőd, mely talán, soha nem élvezi többé fénykorát.

Mozzanatod

Stream

 

Hátra dőlnék végre.
Belezuhannék a heverőbe. 
Nedves ujjal maszálnék onnan színeket,
Keverném egymásba furfangos vásznamon őket.

Üveges tekintettel nézném a lángokat. Hallgatnám a sercegést irigyelném vadságukat.
Belőllük kivánom unottan meggyùjtani cigimet
Nem tudom vágyom e magam köré e pezsgő földi létet. 
A kaotikus képet a vásznon
Hogy minden szín az ereimbe másszon. 
Miközben hùzom a vonalat, 
melynek színében alakod megakad.
Fejemben itt ez az abszurd költemény, Ahol mellèkszereplünk Te és én. 
Ágyaink mellett suhan el az álom. 
Nincs gyógyír nem találom. 

Egyszer megteszem, cigarettám helyett begyùjtom majd a vásznat, 
Had zsugorodjon semmivé és vigye magával ezt a lázat. 
Hátha.
Hátha többet nem fantáziálok közös kertről, 
És megfékezném e csùszást a lejtöről... 

                ..........................................

Valahol valamikor gyertyák égtek csonkig, ma bujdosó élvezetek hatolnak csontig. 
Viszhangzó kiáltások a semmibe mindenért. 
A kereszt nem jelzi majd milyen életet élt. 
Nem divat, nem szokás a hűség. 
Erény e az egynejűség?
Minden helyzet festmény, hol megdermed az esemény. 
Szinkron lelkek téves párhuzamban. 
Egy éjszaka több hangulatban. 
Kérdésem hasonló: gyerekek? 
Ki bocsájta meg, ha tévedek? 

Ha csapda elfogna, lábam is lerágom
Róka lennék végül is kit elnem fogsz barátom. 
Így hangzott sokk könny után a fogadalmam. 
Üldözöttből üldöző leszek, megmondtam. 
Kockázat vagy beletörődés, számodra mindkettő egyforma kínszenvedés. 

Festmények lennénk hát mindnyájan, 
Cudar pózisokban előlről, hátrányosan.  

                 ....................................

Fel, magasra fel dobott jelenléted. Szárnyalok, mélyen veszem a levegőt a közeledben, had firkáljon illatod később képet képzeletbemben. Fest és formál, ajtókat nyitogat majd zár. Hogy őrültnek tűnjek előtted végre elmondom: álmatlan minden éjszakám, előbb combjaim közé szorítom bal kezem. Rád fogom, hogy felbùjtottál. Majd fejem mögé hajam markolva, káromkodva mámorban konstatálom az agyamban egy komplikált szakasz vagy mi kényszerűen nem mozdul csak vár.
Rámhibáztál, mint bolondok a játékautomatánál.
Magasra fel dobott, hogy vagy, ha rossz is vagy, nem velem vagy, csak ejtőernyőm nem nyílik s a föld egyre fenyeget, elnyeli mindjárt testem, mikor csattanással elhal.
S ahogy arctalan vonalai megjelennek, úgy ragadnak rá szemgolyóimra mint viszolygató látomás, sosem lesz önfeledt ez a réten futás...

Gillelejje

Mennék én aludni, de nincs álmom. Recska, a segítő Iván, aztán az akiről nem beszélhetek és legvégül, akit magamtól féltek. És Patri, aki nincs jól. Na meg én.
Minden pillanattal közeledik a munka és én már szégyelem azt a szót használni, hogy félek. Tőle, meg attól, hogy megint nem én leszek, hanem rémisztő feladatok, elszomorító felelőség, ami elől még a magánéletben is menekülnöm kell.
Iván arca mindig mosolyog. Pizzát kér, amit sütök, kávéra hív. Már nem megyek, Egyszer elég volt. Így lenne aztán csak bonyodalom. De minden mondókájáért hálás vagyok, mert nyitva akarja tartani a szemem. Eléggé ismer ahhoz, hogy tudja vigyázni kell rám, nem eleggé ahoz, hogy mikor.
A Recska az anonym és a magamtól féltős három története egy parányit összefolyt és tették mindezt az én szívemben. Petim, ha ezt olvasod, egyszer, tudd, hogy ha meg lehetne kézben fogni azt az egy közös évet, még az előtte történteket fognám és hógolyóként dobnám a teherautódba, amivel épp valahova a poklok fenekére tartasz. Tudd, hogy ennyire még a vesegörcsök sem fájnak, pedig akkor már a mentők számát tárcsázták. Tudd, hogy az a tökéletesség, amit melletted tapasztaltam sokáig kísérni fog engem, és sajnálkozva kell majd, hogy eleresszem. A sok jó kaja a kifogástalan alapanyagból, amit együtt készítettünk, vagy ettünk. Az Új Szó. A Gillelejje. A tökéletes farkad bennem. Mindennek és az én beteg agyamnak és vonzódásomnak az elvont problémás férfiak iránt köszönhetem a hústalant. Neked nem üzenem, hogy hány óra, Te most mindent tudsz. Az az életvidám pedig szegény, nem tudja, mekkora boszorkányhoz ért. Úgy féltem őt magamtól, mert tudom jó és én csak azt fogom lesni, hogy mikor übereli majd azt, amit szinte lehetetlen. Az emlékemben megmaradt tehetetlent,  Petit és a bogarait, Petit és maximalizmusát és mindent mi anonym, és az ő szavait mindent mi őrült, mi számomra tőle gyönör, amit már lehet holnap elvesztek.
Gyerek koromban mindig a legszomorúbb szobanövényt választottam a boltban és mind olyan hálás lett, sokkal szebbek lettek, mint a többi, kik kihívóan bigyesztgették magukat a regálokról ott a boltban, nekem. Talán végre el kéne vetnem a a kreol ideálokat és nevetnem kéne és élvezni a tökéletlenséget. a másságot a levegőt, mert nekem is  kijár. De én nem vagyok jó ember. Jobb ha tudjátok mind.

A szabadság bolond csendje, s undorító kor lakótelepe

Tessék, tiéd, vedd el. Vegyél el Te is mindent,
másat nem tehetsz.
Csak kioktathatsz.
Erre kényszerít az apai ösztön mi benned él.
Él, vagy ég, vagy álltat téves igazságot,
olykor elhitt valóságot
egy életről, melyet holtat színlelve élsz.
Ne ragadd ki magad a közegből,
szép, mikor fejjel falnak mész.

Gólokat rúgnak a gyerekek
Hegedű szót húzzák majd  és talán
révbe ért léted elveted.
Beismered, miért is nem mered,
elszórni magját előttük e szerelemnek.

Holnap nyugalmával temetni akarod,
kétséges, vagy kétségbe esett vágyaidot,
Teremteni szavakkal nagyot
így fél karod ott hagyod.

Tapasztalatom látja bent a  rongyos zűrt,
mi hazugságokból idáig eleget tűrt.
Ő csakis ő mondatja velem,
Nincs vád öreg úr, tiszta már az a lap,
mint készülő könyv, mi éjszaka formát kap.

Egyszer majd, egy hűssítő álom peremén,
Látomások leszünk szobám falán lógó kép keretén.
szegény te, áldott, nyugtalan,
szegény én, kóbor hontalan.

feszülés

Fegyveretlen vagyok életem! Meztelen. Bőröm levedlett..

Húsomba harapások nyoma. feszült izmaim kétségbe esett sora.

Földtől elrugaszkodó lábujjaim, sóhajok, vagy zavaraim. 

Kellesz kellesz ordítom lelkemben

Bordáim közül jön a kérelem. 

Ropogó csontjaim kérdeznek: kellenék e még az életnek?

Elcsodálkozó szemgolyóm, nyugtató héjja zárja, inti őt nyugalmára. 

E helyen zajlik gyönge gyomrok háborgása,
E helyen  zajlik a két fejvesztett sejt sóvárgása.
Nyál nyelés, izzadt tenyér, nem kéne, hogy az enyém legyél...

black

Olyan határok szélein járok, ahol nincs pardon. Nem létezik elnézés, bocsánat kérés, vagy fogadás. Súlyos mély tengerben áztatom a lábam, vagy derékig már vizes is könnyű ruhám? Míg nem látom őt, nem tudom mekkora súllyal kapaszkodnak szoknyámba a víz molekulái és húznak egyre... bele se merek gndolni.  Mire vagyok még képes? Nem büntetni akarok, ugyan kit? Kin akarhatnék bosszút állni? Csak onnan fentről két láthatatlan kéz fogott minket és összerakot. Kiváncsi volt mit kezdünk ezzel. 

Egyelőre úgy látom megfogadta tanácsom és okos maradt. Így jár az a nő, aki fekete ruhában jár. 

Apja

Az idő múlik és én eddig elmúló szerelmeknek szenteltem az időt egy időtlen férfi helyett.
Nagyon szeretik őt itt. Otthon is. Jó lelkű. Ő az én apukám. Akinek a nevem a telefonjába így van elmentve: "Ababája"
Aki előtt hihetetlenül megtudok nyílni ezekben az időkben. Aki segít, aki óv, aki APU. il Padre, Papa. <3>

levegő

szeress. 

tisztán, őszintén. annyira egyszerűen, hogy végre úgy igazából legyen. 

bárki. 

szerelemmel. 

 

God's mistake

Elhibàztad nagyfőnök, engem nagyon sikerült elcseszned. Nèzz ràm. Semmim sincs, annàl inkàbb, nincs, hogy tudatàba vagyok a tudàsom hiànyànak a materiàlis exisztenciàm hiànyànak, a tehetsèg hiànyànak etc... Egy üres kosarat adtàl ès mellè sok türelmetlensèget meg gyàvasàgot. Egy vagyok a nem sikerült kisèrletek közül. Szerintem hazudok sajàt magamnak azzal, hogy szeretem az èletet. Alig vàrom hogy vège legyen az èletemnek. Hogy minèl gyorsabban ès hamarabb felejtsenek el az itteniek. Így mindenkinek könnyebb lesz. Gyűlölöm magam. Vagy a megfelelni vàgyàsèrt,  amit Peti irànt kötelessègemnek èrzek ès ennek nem beteljesítèsèèrt, vagy mert... Bolond vagyok. Függő, tàvolròl se jó semmire, hajkuràszom, amit tudjuk mindannyian, sose kapok meg. Csak mond meg mièrt?, mièrt kellett ìgy kibabràlnod velem. Mièrt nem èrdemlem meg azt az èrzèst? Mièrt nem èrdemlem meg legalàbb azt, hogy Peti megèrtse ès tiszteletben tartsa, miert kell meg ot is ellenem forditanod? Hagyod hogy olyanokat mondjon, ami faj. Hagyod,hogy kicsi szivemben kialudjon az aminek ott kene maradni orokre. Mert ot tokeletesre faragtad engem meg hibàsra. Amen

jé, van egy gyerekem

Mostanában kezdem csak észre venni, hogy a gyereknevelés nevezzük nevén,  nem méznyalás. Minden nap rettentő és hosszú és rendkívül egyforma. Sőt az éjszakák is. Patrícia, vagy Patri, ahogy én hívom, ez a pici emberke Pötit mellett az egyetlen, akit tiszta szívemből szeretek. De mint tudjuk, szeretet és gyűlőlet közt hajszálvékony határ húzódik. Amit érzek, nem írhatom le, Pötit tudja, ti is, fogjátok, ha találkozunk végre. Egyet állíthatok, mindennek ellenére kell még kettő. Igen, két gyerek. Lehet jót tenne neki is. Ennek a pici szuszogó lénynek itt mellettem, aki a Csacsija nélkül nem megy sehova és aki ébredés után a legillatosabb számomra. Szeretlek Bóbita  

ski-z

Dobozok, dobozok mindenütt az életemben.
Dobálják bele a szemetet, mindenki, egyenként jól megfontolva, vagy spontán, fájdalmasan vidáman, hirtelen. Mi ez??? Mi ez, ami már több mint egy éve zajlik az életemben? Vagy öt? Nem győzöm felfogni. Nem vagyok képes emészteni. Fénysebesség ez. Volt valamim, ami nem akart engem, aztán valamim, ami akart volna, csak nem tudtuk, hogy jó lenne e. Aztán volt az, aminek soha nem kellett volna megtörténnie. Aztán valami, amit én nem akartam, de ő erőszakkal belefúrta magát az életembe és utánna megint jött az aminek nem szabadott volna megtörténnie először sem. Summa summárum még mindig csak stagnálok. Bár lassan HATODIK hónapja relatív boldogan, de még mindig csak azt érzem, hogy sajnálom az elmúlasztott időt, mert ebbe az időbe fészkelte be magát sok olyan ember és az én kislányom is, akiknek nem kellett volna lenni. Se ott, se itt.
Ez az őrült féltékenység Recskusz ez a mi bajunk. egyformán. Csak te kevsbé vagy lírai. Nekem ha körbe kéne írnom azt amit érzek így tenném:
Egy doboz vagyok, tele jóval és rosszal. Mindenki dob belém egy kis szemetet, aztán akad, aki kincset is, és csak gyülemlik és gyülemlik míg el nem kezdenek ezek a dolgok belőle potyogni. Sokat sírdogálok, mert ha nem tenném, talán már megörültem volna. Látom, tudom hol tesszük tönkre mindketten és látom azt is, hol teszem tönkre a bizalmam a lányomnál, látom azt, hogy tipornak még mindig a földbe a szüleim, hogy nem figyelnek és hogy nem figyelsz te se, mikor azt mondom: Peti! Peti, a múlt az múlt. Emberek az életben az enyémben jöttek mentek. Voltak barátok, haverok, néhányal összesmároltunk, vagy csak összeölelkeztünk, mikor egyikünknek, vagy másikunknak süksége volt egy kis szeretetre. Nem feküdtem be mindenkinek az ágyába!!!! Mindenkinek azóta meg van a magánélete, szerelme, gondja baja. Nem törődik senki a földesnikivel, vannak akik nem is emlékeznek, akik meg igen, azoknak meg csak az emlékei maradtak. Mert én csak a Petitemé vagyok. De szeretem az embereket, szeretem az ismerőseim, még akkor is, ha mást állítok. Nem vágyok viszont a társaságra. Tudom, tudom, teljesen elmebetegnek néztek, de így van. Petim illatát belélegezni naponta ez a legfontosabb a gyermekem illata MELLETT! Petit szavait halgatni, Petit érintései kellenek minden nap, nagyon. Lehet gyorsan akarom behozni az elszalasztott 4 évet, lehet görcsösen teszem ezt, épp azért, hogy feledjem, hogy ne lássam-haljam-emlékezzek arra, hogy kik voltak mik voltak az életünkbe eddig. Lehet nem hiszed, de elegem van Istenből, lehet úgy tűnik ide oda ugrálnak a gondolataim, de nem, ez nem képzelgés, valójában, mikor csend van, akkor is zaj van  fejemben, épp ilyen. Szavak. Szerelem, Szeretem, Kell, szükség, hiány, szex, ölelés, csókok, óvoda, nevelés, gyűlölömazexférjem, kikell fésülni a gyereket, főzni akarok, hogy fogok kitakarítani, ha, Pötitkém, szerelem, kívánom, az ő teste az én testem, érintenem kell és szagolnom, picúr, alvás, mese, méreg, miért ilyen, miért igy, miért velem, hogyan csináljam jól, pénz kell, kényelem is, nem akarok kollektívet, nem akarok új barátokat, félek, félek mindentől, félek, mit szól Pötit, félek, hogy olyan lépést teszek, ami neki nem tetszik, és hirtelen megint nemértem majd miért, miért kapom azt a sok rosszat, pedig nem tettem semmit, ettől rettegek, rettegek és rettegek....fejfájás, tabletta, kell?nemkell? mennyi még? minden dolog elmegy mellettem, nem élvezem, sem a kutyát, nem élvezek semmit, miért, ki vagy mi segíthet? Mit vegyek fel, nincs hangulatom semmihez, nem tudok nő lenni, nem tudom ezt a hajat sem viselni. teljesen nyomorultul érzem magam, pedig szeretve vagyok, fogynom kell, megállás nelkül sovány akarok lenni, nagyon sovány,és hosszúhajú, Pötit szeretlek. mikor jössz, örülök, hogy elmentem innen de bárcsak a sajátunkban lennénk, igérném magamban, hogy gondoskodnék rólad, de tudom, hogy úgyse lenne elég neked, vagy mégis? akkor miért nem mutatod ki, miért kell nekem mindig ennyi? több, hogy bizonygatva legyek jó vagyok, jobb vagyok, több mint az előzők, nem hiszek magamnak, földesniki, mi ez már megint, hol a kicsi, miért hagyod másra, semmit sem tudsz, egy nyomorult nyelvet, egy nyomorult szakmát sem, még csak hobbyd sincs, és a futásban sem vagy jó, mit akarsz magadnak, így, semmi vagy, gyáva, és gyönge, és ezt akarod NEKI a Pötitednek adni, Valamit akarsz, de félsz, mindig csak félsz. soha nincs időd, pedig csak nem tudod beosztani földesniki ez a bajod..... EZT hallom, körbe, vagy hasonló dolgokat a fejembe, és nem tudok tőle sem a migrénemtől, sem a szex utáni vágyamtől és az orgazmus iránti sóvárgásomtól megszabadulni. Megcsinálom a bakalár munkád és írok egy könyvet, megírom hogy a szlovák nők lássák, hogy volt egy ilyen történet is. Csak egy egyszerű, falusi lánykátol, semmi prominens ismerősökkel nem rendelkező nőtől, aki nem adott, nem kapott, csak elviselt és szeretett.
el ne menj tőlem kicsim! mindennél jobban szeretlek.
Olyan szépen süt kint a nap. Remélem már nem lesz több tél. Remélem marad a tavasz. Remélem lesz mindenhez elég erőm és bátorságom, és hogy a támaszom is megmarad, Pötit, nevetni akarok, nagyon sokat akarok nevetni, veled, boldogságot akarok, vidámságot, nem értem miért nem megy, pedig mi egy tökéletes páros lehetnénk...

Nem fűzök több kommentàrt hozzàd.
Bàrkim meglehetne.
Senki se kell.
Petite.

Csak Te.

Hidd el, hatàràn voltam, hogy elengedjelek.
Viszont, nem vagyok azok közül, akik ìgy intèzik a bajt.
Nem futamodhattam meg.
Nem hagyhattam, hogy könnyű legyen.

Màs lesz?

Àm legyen.
Èszre vehetted, hogy ragaszkodok.
Te kevèsbè.
Ilyen vagy, ìgy kellesz.

Ezèrt kellesz.

Nagyon jòl tudod, hogy igyekszek megfelelni neked.
Kièrzed minden egyes kètelyem, vagy hazugsàgom.
Sokszor èn is, csak elvisellek.
Ez a rendje.

Te fèrfiből vagy èn nő.

Higyj nekem.
Adj bizalmat ès meghàlàlom.
Az alakod, tested minden egyes rèszèèrt sòvàrgok.
A lelkedèrt is èpp ìgy akarok.

Ne èpìts falakat.

Megèrzem.
Fèlek tőlük.

Engedj.

Kicsit jobban engedd be az èletetbe a nőt.

Felnèzek ràd azèrt, hogy teljesen önàlló vagy.
De legalàbb akkora teher ez nekem, mint neked, ha nehezet emelek.

Ugye èrted?

Fèlek èn is, hogy elveszik a varàzsa a szerelemnek.
A sok összetűzès, harc.
Nem feltètlen kell, hogy ölje.
Keressük a helyünk.

Jòk leszünk együtt, ha megtalàljuk.

Nem merem elhinni, hogy ennyire kibirhatatlan vagyok.
Csak szeress ès kèrlek nèha tènyleg hagyj úgy dönteni ahogy.
Te is ès èn is màs okossàgot vontunk le Morrisontòl.
Te mondtad, ott vagy, ahol szüksèg van ràd.

Èn 85 èvig igènyt tartok Ràd!

ridiculous fate

Ìme. Ez vagyok èn. Egy bohòc. Aki tudja ùjat nem alkothat, mert tùl öreg a vilàg ahoz, hogy földesniki új bölcsességet szüljön.
Ez vagyok èn. Egy bohòc, aki a kritikus pillanatokban, mindig elront mindent. Tönkretesz mindent. Felborìt mindent.
Ez vagyok èn. Penge èlen tàncolok mèg akkor is, hogy tudom belehalok.
Mièrt?
Adjon nekem erre valaki vàlaszt. Kutattam mindenütt. A nevelèsem mögött, az elcseszett hàzassàgomban, a fèlelmeimben, abban a hatàsban, amit szüleim gyakorolnak ràm.
Fèltèkenysègemben, bosszù (de mièrt akarnèk bárkin is bosszút àllni), megfontolatlansàg, könnyelműsèg, gyerekessèg??? Fèlelem. Fèlelem. Fèlelem.
Nevetséges, hogy naponta hìvom ki magam ellen a sorsot. Akaratlanul, szerencsètlenul. Bambàn.
Vègre. Mikor vègre szerelmes vagyok. Mikor vègre valakit úgy szeretek, ahogy kell, akkor bàntom, akkor üldözöm el magamtól.
De mièrt?
Szeretem e ezt a fajta kìnlódàst? Kötve hiszem. Fizikai fàjdalmaim vannak tőle ès hihetetlenül szègyellem, hogy nem fogom be a szám mielőtt fàjna.
Össze szedem magam.Öszpontosìtok ès ...
Remélem Szivem maradsz.

mostmivan?

Elmegyek, segítek, pakolol, rendelek, àtveszek, felmosok, rossz autòval közlekedek, tankolok, halgatom a pletykákat, amikre nem vagyok kivàncsi, elfecsèrlem az időt, amit a gyerekemmel tölthetnèk, szeretnèk egy nyugodalmas hètvègèt (elvègre nem èn költözok) erre mit kapok, ŐSZINTE lebaszást, hogy mièrt nem jelentkeztem, mièrt nem segìtettem, szombaton sok volt, mintha èn lennék az egyetlen, akit fizikai munkàra lehet fogni, mert èrdekes mód màst mèg nem làttam nàla. Vagy èn vagyok tènyleg a szörnyeteg? Aki senkinek nem segít, ha baj van? Ennyire baj, hogy van egy pàrom ès szeretem a tàrsasàgát? Sajnálom, de most úgy èrzem, fenntarthatom a jogot arra, hogy èn is végre úgy gondoljam, nem hanyagoltam senkit, hìvtam, ìrtam stb. "sznaha bola" csakhogy èn megèrtem, ha nem jön mindig össze a szinkronizàció. Mindenki teli van elvárásokkal a másikkal szemben, mindenki követelődzik a saját kényelme érdekében, mindenki azèrt akar valamit, hogy a kielégìtse szükségleteit. Többek közt én is ìgy vagyok vele, hiszen ez termèszetes, de nem hisztizek, nem szemrehányáskodok. Mert minek. A masik véleményét nézetét ezzel megnem változtatom.
Hadakozni egyfolytában mindenkivel, sajnálom, de nincs már nekem se rá energiám.
Egy biztos a táncon kìvül megyünk majd ùszni is minden hèten ès a jóganak se fogok nemet mondani. Ha mosolyogni akartok mint èn, gyertek velem. Próbàljátok ki. Pròbàljátok adfig èlvezni a mosolyt még tart, még jelen van a boldogság, mert, ha egyfolytában rettegnék a balsorstól, akkor már rég megtanultam volna csomòt kötni.

rečkapeti

Álltam ma az udvarotokon, anyukád szedte ki a répát a kertben, nem akarta, hogy segítsek, így hát a kicsi után sétálgattam és mormoltam neki a válaszokat a kérdéseire. El voltam bambulva, élveztem az utolsó napsugarakot, a hátamon. a puha füvet a lábam alatt, amit te kaszálsz, a teraszt, amire most másztam be először és vidáman képzeltem el, hogyan fogunk rajta tavasszal grillezni és meginni egy üveg absolut vodkát. Markusz be volt zárva, hogy ne egye meg a picúrt és ne teperjen le engem, ha nem figyelnék oda. Szeretlek. Valójában jobban, mint hinnéd. Tútáuzendnájnban egyszer kutyafuttában mutatta meg azt hiszem Timike a házat, amiben laksz, biztos valahol autózni voltunk vagy valami bárból mentünk hozzájuk, nemtudom, de valami miatt úgy beleivódott a képe az emlékezetembe, hogy bármikor, ha Besenyőről esett szó, akkor a Ti házatok volt az első, ami beugrott és mikor a csajokkal kibeszéltük a korábbi szexuális életünket és nevetgéltünk a storykon, valahogy a milyénkre mindig olyan gyöngédséggel gondoltam vissza. Vágyakozva és mindig felidéztem minden egyes közös pillanatot és talalkozást, csak úgy halkan, magamban, mosolyogva. Tudom, hogy ezerszer elmondtam már ezt, de valahogy nem unom. Most naponta töröm a fejem szavakon, amikkel megfogalmazhatnálak Téged, mint férfit, mint szerelmet, mint társat, mint apát, mint fiút, mint barátot, mint "exszeretőt". Minden egyes nap boncolgatom a külsőd a belsőd, fogalmazom, aztán sztornózok, aztán újraírok és megint valamit kitörlök. Figyelgetlek, aztán abba hagyom, hasonlítlak, azokhoz a pillanatokhoz, mikor elindultál Afganisztánba. Verem a fejem a képzeletbeli falamba, mikor annyiba hagytam azt a két éjszakát négy éve, kergetve egy gyerekkori álmot, ami végül bebizonyosodott, hogy teljes mértékben butaság volt, csak egy másik ember univerzumba tévesen kilőtt energiája, ami kitérített arról a pályáról, amit követnem kellett volna, de valószínűleg okulnunk kellett. Neked is. Nekem is.
Pötit, itt érzem az ujjaim alatt minden egyes hajszálad, a füled vonalát, a tarkód a nyakad, az álkapcsod a borostás arcod, azt a pici szád, látom, ahogy mosolyogsz a kis kedves mélyedéseket az arcodban, nem mindet, csak az utolsó kettőtt, azokat szeretem. Látom, ahogy ülsz hátra dőlve a fehér széken a konyhátokban, az ablak alatt és nézel. Szeretek belenézni a szemedbe. Bele tudok nézni a szemedbe. Barna és az enyém és szerelmes vagyok minden egyes felfelé ívelő ráncba a szemeid sarkába. Imádom a Gucci parfümöd és a kedves szvettereket, de sokkal jobban szeretlek nézni felsők nélkül. Az anyajegyeket, amiket úgy féltesz, mindent egyenként imádom és talán emlékezetből is tudom, melyik hol van. Miért nem érted meg, hogy a pocakod az, ami jót tesz a lelkemnek és az igazi férfiak épp annyira szőrösek, mint te, a köldököd tökéletes a csípőd szintén. Képes lennék veled minden pillanatban szeretkezni, mert nekem terveztek, a hosszad, a magasságod a széllességed, az illatod mindent. Melletted tanultam meg nem gondolni semmire, csak és kizárólag rád, figyelni a mozdulataid, mert fontosak. Hinni és bízni minden téren.
Szóval így méláztam ma az udvarotokon, a ház mellett, ami négy évig érthetetlen okok miatt tisztán, élesen benne volt a fejemben, odataláltam volna bármikor akár sötétben is és most ott álltam és töltődtem fel belőle és anyukádből, akin látni, hogy élvezi a Patri társaságát, hogy bízik benne, hogy ez a fia utolsó választása, mert itt az ideje, hogy bár egy elvált anyukával, de családot alapítson. Csak neked engedtem meg, hogy a gyerekem reggel mellettem lásson, ezzel fogadtam neked hűséget kedvesem. Te a kötötpulcsis, őzike históriás, afganisztánba elindulós, jó zenére dugós, autós, ovodás, malmos, pozsonyi kiskertes, félénk érzéki ölelésű, akaratos, álmaim teljesítő Isten küldötte kis szívem. Szeretlek

leg

Tudom. Azon a velemenyen vagytok, hogy kezdetben minden szep es jo es tökèletes. Kèsőbb meg hát... Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek màskèpp alakul. Èn is kibìrhatatlan termèszet vagyok èpp ezèrt vagyok hàlàs Neki minden csitìtàsèrt, nyugtatàsèrt, türelemre intèsèrt. Volt nèhàny tartósnak mondhatò kapcsolatom, voltak fèresikerült pròbàlkozàsok, de màszva fel az idő lètràjàn most màr tudom, hogy mindennek helye volt az èletemben. Mindenkinèl tanultam magamròl valami ùjat, hogy a màsikhoz jobb legyek ès talàn ez a hàzassàg meg a hercehurca a kòcossal tanìtott meg arra, hogy becsüljem meg azt amit az èlet nyùjt, de ne utasìtsam vissza.
Szòval az, aki òvatossàgra int, es vagytok pàran, aki lehúzna a földre, az nem èrtheti ezt itt a fejemben/szìvemben.
Mikor, ha nem most, kit, ha nem őt,  mennyire, ha nem ennyire szeressem ezt a Legszebb, Legnemesebb, Leggbölcsebb, Legjobb fèrfit. Kibe bìzzak, ha nem benne. Mitöl fèljek? Nem èlhetek a fèlelemnek a jövőtől, mit èr akkor a lèt a szerelem, ha a mosoly mögött reszketès lakozik.
Bebizonyìtom, hogy jòk leszünk mi együtt.

Nem papìrra ìrom kèssel faragot ceruzàval gyertyafènynèl ezeket a mondatokat kedvesem, de az igazukban biztos lehetsz, te vagy az egyetlen. Lezàrtam szìvben, fejben mindent mit eddig màsèrt meg nem tettem.
Nem vèsem kőbe se fàba a szavakat, mik szerelmem bizonyìtanàk, csak vàrom türelmesen èletünk minden elkövetkező közös pillanatàt.
Nem, nem hiszek a vèletlenbe! Ez az univerzumban elszòrt kìvànsàg-magvaink eredmènye.
Magànyos, sòvàrgò lelkemből lett jöttöddel egy vidám nő, mert ennyi viszonttagsàg ès bànat utàn kellett, hogy jöjjön nyolcvanöt szèp esztendő.
S bàr az èlet egyenlő a halàllal, mègsem hiszem, hogy adòs maradnèk hàlàmmal az Atyànak, csak  vàrj meg kèrlek, bàrhol leszel, hiszen èn is megvàrnàlak.

gyors

Tejoszaguatyauristen. Tudtam en, hogy miert akarok ures 200x220, de tul gyorsan meggondoltam magam es elindultam az uton hogy lecsereljem egy teli szazhatvanasra. Tudna, hogy mennyire imadom, hogy szoszerint kenyelmes a szemebe neznem, hogy felvagyok ra keszulve h mennem kell vele, csak epp nincs inyemre azistenduja mennyi ismeretlen. Ennyi. De a ferfiak szeretnek hisztizni. Es csak megfordult a fejebe, hogy ezt itt kene abbahagyni osszeszorult a gyomrom. Kell. Mert pici. Mert kuncog. Mert higgadt, mert megigazitsa a kezem ha neki kenyelmetlen. Kell. Mert jo ot simogatnom. Mert finom az illata. Es pentektol erzem minden nap, mindig mikor eszembe jut. Meg nem tudja, hogy nem hagynam cserben. Csak sokszor nehezemre esik emberek koze mennem...

Göndör! Tudom, hogy gyűlölsz, nem vàrhatok semmi màst. Remèlem egyszer megbocsàjtod. Èn ugyanùgy otthagytam azokat a közös àlmokat a gondolatok hàlòjàban, ahogy neked fel kellett őket adnod. Mert kilèptem az èletetből. Szò nèlkül. Ùgy, mintha mi se törtènt volna, mintha nem tudatosìtanàm, hogy ezzel teljesen a padlòra küldöm azt a szemèlyt, aki egy èven keresztül, kiàllt mellettem, meghalgatott, segìtett, szeretett. Èrett bennem a döntès egy ideje. Halkan lèpkedett az agyambòl a szìvemig es mikor megèrkezett törtènt ez. Mert mindig voltak veled szembe  kètelyeim, fèlelmeim, de sose mondtam, vàrtam, hogy eljöjjön az a pillanat mikor belenèzek a szemedbe ès làtom a teljessèget. Nem volt ott, vagy csak nem vàrtam meg, hogy megjelenjen... Nem tudom. Esküszom nemtudom. Annyit mèg viszont tudatok veled, hogy màsèba viszont, bàr vàratlanul, de tisztàn làtom.

Elmúlt. Most éreztem, mikor kiszált az autóból. Két hetig kínoztam magam lelkiismeretfurdalással, de péntekig nem volt megalapozott. Péntek óta viszont,csak azon pörgött az agyam, mit mondok majd neki. Nem mondtam semmit. Láttam rajta, hogy rosszul van. Láttam hogy ugyan olyan, mint tíz éve. Halmoztam a hibákat. Az elmúlt egy év alatt ez volt a legnagyobb, nem azért mert bánnám, csak vele szemben nem volt korrekt. De a teavaj hasonlatom érvényes. Imádom, de mikor már a számba van és lenyelném, akkor egész a karjaimban érzem, hogy kiráz tőle a hideg. Sokszor nézni akartam. Beszélgetés közben, szex közben. Nem ment. Vége. Most, mikor kiszált az autóból, és adtam át neki az USB kulcsát, rá se néztem, tudta hogy ennek vége. Tudta, hogy hazudtam, láttam a szemén, hogy sajnálja, hogy fáj neki. De nem különösebben nem érdekel. Ez az egyetlen ami bánt, hogy ennyire közömbösen veszem a fájdalmát és a haverok, akik kitartottak mellettünk és falaztak, azok sem érdekelnek. Egyiknek sem mondtam, hogy bár szerelemmel gondoltam rá, soha nem tudtam közvetlen lenni a társaságában, és nem találtam meg azt a szemében, amit viszont máséba igen. Óvatosan, de ott van. Sajnálom. nagyon sajnálom, de én MOST vagyok BOLDOG.

embrace

Amikor hosszù percekig ölelsz valakit szótlanul, nagyon erősen, akit ismersz, de valójaban mègse ès ő ugyanìgy ölel vissza, percekig majd elenged, hogy egy pillanat alatt megint vissza hùzzon magàhoz, hogy mèg szorosabban tudjon ölelni, akkor előfordulhat, hogy megjelenik az örökkèvalòsàg elsuhan az ember feje felett hogy egy meghitt kèpet hagyjon a lèlekben, talàn az utolsò lèlegzetig...

empty 200x220

úgy fogtok útálni ahogy vagyok, de nem érdekel. szeretlek titeket egytől egyig, akkor is ha szemenköpnétek. lehet ebben az elmúlt egy évben tényleg teljesen elment az eszem, a sok fent és lent, de inkább az "aztsetomholvagyok" volt a jellemző. kimerítettem az összes belső energiám, megettem egy rakás tablettát, felszabadított a szeptembertizenegyedike a maga módján. rájöttem, ha nem cigizek nem is fáj a fejem annyit de fáj, ha a gyerekem azt mondja "sírok mert nincs apukám", vagy ha együtt ölel át minket mikor viszem őt hozzá és azt mondja "így szeretlek együtt" és nem fantáziálok. ez a gyerek tényleg kimondja ezeket a mondatokat, de bele kell törődnie, hogy ami az apjával volt, az elmúlt én nem nézek vissza. egyelőre kiakarom élvezni az üres 200x220 centimet. a bordelommal. ruhákkal üres babaüvegekkel gridkártyával, kifordított babaharisnyákkal meg szarvasos pulcsival a turkából. aztán lecserélem újra. Új matracokkal. egészen friss fa illatúra. picit kisebbre, hogy közelebb legyen majd hozzám, az a személy, aki épp csak annyira vágyik egy kis bújásra, mint én. Nem jobban. Azt nem viselem el. Ezennel lezártam a troublemaker történetem, nem akarok senkinek se többet rosszat, nem akarok senkit megcsalni, nem akarom, hogy bárki is csalódjon bennem. lapozok. lesz, aminek lennie kell. elvégre minden okkal történik. csak valakinek már évekkel ezelött felkellett volna, fognia, hogy az élet így is működhet. maradtam szeretettel földesniki, aki szarik rá ki marad az oldalán a döntései után.

egy szoknya, hét nadrág

Kata, köszönöm ezt a fergeteges lagzit, ISTENI volt! Koszorúsjányoknak egyenként csóóók, mert mert! Moncsi, a leves után elfelejtetted, hogy etetni kellett, de ne aggódj, mindenből kétszer ettem és a vadast majdnem lekéstem, de elhappoltam 2 szelet húst meg knédlit a nemtudom kik elől. Hajnika, örülj, h aludtál mikor elmentem, mert nagyon hisztis voltam és masszívan fehér mint a fal. Ez a színem megmaradt és a rosszullétek is. Szóval szerintem nagyobb a baj, mint az after. A férfiakból, sajnálom, de elegem van. Csendet akarok és IDŐT. Mindegyiktöl, apukámat is beleértve. Szusszanni szeretnék. Érzelmek, csókok, telefonálgatások nélkül, meg féltékenységi jelenetek nélkül a semmiért. Én most egy kicsit meg akarok tanulni az árral szemben úszni, nem csak hagyni magam lehúzni a folyó fenekére, hogy aztán megint ágakban, kövekben, halakban akadozva, jussak el a sehova. Katának elkezdődött a papíros házas élet és hármot köpök jányom, ez kifogja bírni! Az enyém a múlt héten ért végett, és nem csak a Vandam csinált hibákat. Ezt én tudom a legjobban. A legnagyobb baj ott volt, hogy túlságosan egyformák voltunk. Minden esetre most úgy érzem, akármennyire is igazságtalannak tűnök, de pihennem kell a nadrágoktól és cseppett meg kell igazgatnom az én szoknyám.

A marha!

Olyan rég nem olvastam a blogjaitokat és annyira rég nem írtam a sajátomba, hogy elfelejtettem a nevét is a jelszót is meg mindent :D jot nevettem magamon, bő 15 percbe tellett, még nagynehezen idetaláltam. Aj láv mí. Bezzeg a Vandam, az mindent tud. Kár, hogy nem ismeri azt a mondást, hogy, aki kiváncsi hamar megöregszik, láthatóan nem tesz jót neki a kutakodás. Főleg a bőrének :D olyan mint a tehén nyakán lógó bőr. Az egész feje. Legalább, hogy Patrinak így is szép, elvégre az apja, én meg nem rombolom az illúziójit, nem úgy mint az Uraságét. Fenyeget, kutakodik leordibál az utcán, idegen embereknek meséli storynkat aztán letagadja előttem, a Szalinál ordibál, hogy kurvulok és hogy... és hogy alkoholizálok, nem tudom mióta bűn meginni pár pohár drága whiskeyt.Mert másat nem iszok, és mivel drága, nem iszok belőle sokat, ergo nem vagyok részeges se. Jelenetet rendez a göndör háza előtt, ledebilezi az anyukáját és azt kiabálja, hogy szégyelheti magát. Hát neki nincs miért. Látom hogy a rendőr pszicho tesztek épp csak agyat mosnak, arra is kiváncsi lennék, hány év után kell nekik újból csinálni és hogy egyátalán változnak e a kérdések(vagy csak a sorrendük), illetve vannak e benne fondorlatok, ugyanis, ha nem, akor nyilvánvalóvá vállik számomra az, hogy 10 év egyenruha után miért is megy el az eszük ezeknek az embereknek. Nem akarom tovább cifrázni. 9-11 a nagy nap. Jobban izgulok, mint államvizsgák előtt, viszont tudom ezen a napon ( ha Isten is úgy akarja) úgy fognak lepotyogni a szikladarabok a szívemről, mint annak idején dőltek le az ikrek New Yorkban. Igaz ember vagyok. Ha tévedek belátom, ebben az egész históriában egyszer tévedtem. Mikor hagytam magam befolyásolni a gyerekem apjával és hogy az első pofon után, nem küldtem őt vissza fát vágni még birkát tenyészteni kelet szlovákia legmesszib csücskébe.

ajlavju

!

foscsi szarcsi

Amikor azt hiszed nincsenek már a környezetedben, akkor állnak neki csak igazán virágozni a faszfejek!

harmat csöppen ágról földre, gurul  könycsepp arcról ölbe.
átalakul,
egyredobban, megkönnyebül.
Trombitaszó ébreszti álmom, veszedelem, víz és kopár táj.
Indegen az ember, ki fejemben jár.
Hol vég messze még,
fesd le arcod értem, tedd meg,
tiéd lesz, nem veszem el.