Csak az orrod és a finom húsos ajkaid láttam a kapucni alól. Nem mertem még magam kis gondolataiban sem jóvá hagyni. Sem azon a helyen, sem suttogva és még azután sem. Minden nyomorult vonásod olyan természetes, mikor szemem magamban vetítine kezdi. És beléd karolva is úgy mentem, mintha annak úgy kéne lennie, nem csak akkor. Mindörökre. Öröm és elégtétel. Igen ez a két érzés folyt ereimbe szét, mint vízfesték.
Nem mondok többé semmit, ha nem akarod, csak kérj meg. Félek, hogy szavaimmal életedben csak a bajt tetézem. Te kockáztatsz és én veszítek.