Zavartan túrom meg  igazítatlan hajam, mintha gondolatom eléd tenné, mindazt mi zivatarként zuhant rám.

Részletkép:

Dobom, végre, gyűröm össze papírként , és sodrom le asztalomról a senki mindenét.

Most Te, csak Te légy, hogy kiszínezd szavaiddal szivárványom. Kérek így mindent.

Őrizni, óvni odaadóan. Ápolni, hinni kitartóán.

Halkan, hogy senkinek se tűnjön fel.

Széttárt karokkal ölelni az ismert örök ismeretlent.

rókájaszerelméjesemmisége

Tudhatnám végre, hol találom?  Hol van, hogy bújkál e, vagy csak egyszerűen nem létezik. Cseppfolyós e, vagy szilárd.
Ki kell e kerülni, vagy be kéne engedni. Idegent e, vagy régi ismerőst.
Hol a határa a közözömbösségnek és hol tart az, mikor görcsös még a vágy, s az ész már lemondana, mert egyensúlyért szól a fohász a világegyetemnek.
Mi az és  mennyi az igazság, amit tudnom kéne, ha van e egyátalán, még, mit mondhatna.
Egy életben, mennyit kérhet, mennyit kaphat, mennyit remélhet, mennyit menekülhet és mennyit fecsérelhet egy lélek az álmodozásokra.
Mennyire igaz, mit érzek és hiszek szentül. Valakinek gyógyír, engem felemészt.
Meddig tarthat halandóknál, míg sejtjeire bontják nátúrájuk, míg egy ócska nagyító alatt tanulmányozzák, azt amit az asztalra kitehetnének.
Meddig lehetek türelemmel önmagammal szemben, meddig bírom elviselni ezt a tétova, határozatlan nyögdécselést. Meddig, mondogatható, a sajnos, a de kár, a milyen jó lenne...
Csak a szemembe fújt homok az, ami elmossa a képet, hogy hozzá, nekem túl korán lejárt a retúrjegy...

Hazudtam, nem is kellesz.

jöjj

Könyörögve kérlek, jöjj. Végy részt életemben. Vissza vonnék én már minden átkot. Kitörlök minden hitetlen gondolatot, csak gyere. Légy. Mellettem vidám, társam, hűséges, egyedül, mint imám. Légy szerető (apa, pár, barát) s csak úgy szimplán. Csak jöjj már, nem tettetve, csak egy mondatot ismételgetve.  "Úgy vagy jó földesniki, ahogy vagy, csak légy és szeress és maradj mindörökre, mert szeretek mindet, mi te vagy s mi belőled van."
Én még csak mesélnék a szilvafákról a Kamocsai ház előt, cseresznyéről és Sheryről a jó fekete kutyáról. S te örülnél nekem. És mosolyognál, mert nem beszélném ki kiléted. Nem aaddig, míg nem szeretéd.
Gyere. Ennyi az összes kívánság...

Beteg álmok 2

Össze néztem azzal az ismeretlen sovány kis nővel. Csodálkozva bámult rám, hogy hogy nem tudom megtenni, hogy létezik, hogy nem gyilkoltam még. és fogta a védtelen srác fejét és szét verte azon a kövön ami, az alvó kislány lábainál volt. Így az egész takarója csupa vér meg csontszilánkos lett. Nem mertem felkelteni, nem mertema hullát sem leszedni róla, pedig láttam, hogy az ernyedt test egy része oda lapította amit sem sejtő álmából szuszogó kislányt. A szőke nő tekintete végre elégedett lett. Minthacsak jól lakott volna. De én pánikoltam, ki akartam mosni a szutykos takarót, amúgy is halott srác bátyjának a hangját hallottam. Egy szűk fürdőszobában sikálom a takarót, rám akarják törni az ajtót, azt hiszik én tettem, szőke meg csak vigyorog. Tehetetlen vagyok és menekülnék, de előtte jól megleckéztetném ezt a némbert.

Meg a folyó, ami maga a híd és árral szemben úszok én, te és a kicsilány.

mik ezek?

félek, hogy ezúttal a nehezebb utat választom majd.

beteg.beteg.álmok.

Havazott és még nem győzted eltúrni a havat a járdáról, valamit azon a részen bütyköltél, ahol tavasszal a fű zöldel. Csak felemelted a fejed köszöntöttél. Azt mondtad húzzam hátra a teraszhoz P. szánkóval. Mindjárt jössz és bemutatsz a többieknek. Hallottam, ahogy csikorog a szánkó a betonon, ahol a hó kissé megolvadt, épp a kanyarnál a terasz felé, már éreztem a cigifüstött, tudtam, nem érsz oda és a bemutatkozás rám marad. Előszedtem hát legszélesebb mosolyom, és mint mindig vidáman köszöntöttem a három idegennek és neki, a feleségednek. Oda lépett hozzám, üdvözölt, nyújtotta a kezét, de a fejét határozzottan az ellenkező irányba nyújtotta, mint általában az emberek az első bemutatkozó puszinál szokják. Így egy is időt nyertem, láttam a vékony kis ráncait a szeme körül néhány piciny szeplőt és a hajszálakat, amik épp beleértek az arcába, úgy tűnt, hogy épp ezt akarta a feje irányának váltortatásával elérni. Majd kezet fogtam a többiekkel is. csodálkoztam, hogy Pt nem kellett dorgálnom hogy viselkedjen. Aztán lassan kimaradt a történetből. Dohányoztunk, te teáztál, amit borral váltogattál. A többiek periódusokban jártak ki cigizni. Aztán egyszeribe sírni kezdett. Dühöngött. Esküszöm egész éjszaka kerültem  a tekinteted, vagyis kerültem a tekintetedből azt, ami elárulhatna. Ő mégis kérdőre vont bennünket, sírt. Zihált. Rezzenéstelen arcal hazudtam neki, de abban a pillanatban úgy éreztem, mintha tényleg elkövettünk volna Te és én az összes lehetséges bűnt együtt, de csak tagadtam tovább az összes vádat. A többiek simogatták, csitítgatták, miközben ő rágyújtott. Jobbnak láttam elmenni. Áltál az ajtóban, végíg csendben voltál. Féltél, ha egy szó is elhagyná a szádot összedőllne a kártyavár. amikor a félhomályban a folyosón halkan próbáltam távozni és épp a cipőfűzőm bekötése után emelkedtem fel megérintette a kezem. Kellemes hőmérséklete volt és a tapintása is. Aztán eleresztette a kezeim és a fejem fogta meg. Megcsókolt. Hihetetlenül csókolt minden egyes fordulását a nyelvének aprólékosan éreztem és kezdtem élvezni a szituációt. Ti megdermedve álltatok és néztétek, hogyan húzzuk végig a kezeinket egymás testén. Az a finom bőr a fenekén, és a mellei meg a hús....
Könnyeztél, forgattad a fejed és sírtál én meg az összes őrült élvezettel a végtagjaimban intettem neked búcsút azzal, hogy majd este. Valamelyik este megmagyarázom. Csak ne gyűlölj.

Ha tényleg neki áll annak a drótrókának, akár részegen is, ha tényleg, már csak az a része is igaz, hogy elgondolta belekezd...
Senki nem nagyobb nála számomra.
Ma talán jobban vágyok az ölelésére, mint bármikor máskor...

 Még mindig gondolkodok, vajon, mit jelenthetett, az, hogy lassú a tempód és megérted, ha nem bírom...
Sokan hisznek bennünk, pedig semmi értelme. Mert úgy ahogy a kávédba  felzavarod a zaccot és míg eszedbe jut, hogy beleszürcsölj leüllpeszik. Ennyik vagyunk. Egymásnak. Magunknak. Hiányollak.

M&D

Két csészényi boldogság,
porszemek körülötte,
kis morzsák.
Csurránó kávéfolt  a fülén,
benne meg léhán,
a másikban virágok dőlöngélnek
némán.
Asztalon az anyja meg a kislány.

re.

Roviden vagy hosszan a valaszodhoz? Ugy, hogy fájjon, vagy bántson? Vagy megnevettessen? Vagy inkabb engem nevetsegesse tegyen? Tudod a Recska szeretett, jobban szeretett. Tudta látta miben elek. Segiteni akart, csak neki ez a parositas a sajat termeszetevel sajnos nem jott ossze... nem ugy, ahogy akarta. de nembaj. nem haragszok en ra. viszont ami az anyasagomat illeti ne merd ketsegbe vonni, megkerdojelezni. kritikat elfogadok, de hogy a Patri mellekszereplo lenne, na azt nem! Nem lattal a szuletese napjatol... az hogy nem  vonom bele minden beszelgetesunkbe, vagy nem bloggolok rola, nem jelenti azt h nem szeretem es hogy nem a legjobbatt akarom neki. Naponta ezerszer elmondom neki hogy szeretem, megsimitom, magamhoz szoritom, mindig (mert o kivetel nelkul meleg teat igenyel) megcsinalom neki, etetem, nevetunk, es cirogatom. Dde az isten szerelmeert, a ferfit nem tudom helyettesiteni az eletebe es o maga megmondja, hogy kell neki. Petike, Adam, Tato, Papa. Barki. Akit gyerekszerelemmel szeretehet. Mert nagyon jol tudja, en nem vagyok ehez eleg. Tudod nekem nem veszi le senki a vallamrol azt, amit mondjuk Te otthon kepviselsz... 2 fizetes, apai gondoskodas, valami szinten... Nekem ebbol nincs egy sem, csak egy ostoba ex ferj, aki az intelmeim ellenere viszi a gyereket a konditerembe es a boxzsakba hagyja ot utlegelni. meg karatera akarja vinni, de hisz ezt mar ismered... mar megint elohuztam valamit amivel takarozhatok.... bocs. akkor azt, hogy 100 eurobol takarni a gyerek havi betevojet szinte lehetetlen. es nekem sem megy maskepp az elet, csak ugy, ha tamaszkodok, ami meg felemeszt. mert a buszkeseg... mert ennyit fere tenni azt, ami igazan kibirhatatlan. Nyalogatom a sebeim, igen. Minden jogot fenntartok ra! Raadasul ugy, hogy betoppantal az eletembe. es lehet egy paranyival komolyabbnak ereztem es gondoltam ezt, mint te. Tudod én is tudok ágyéktájit ütni... de most feszegessem, hogy hirtelen hogy megvaltozott a hangnemed, mert otthon jobb, mert ossze jott egy nap a nagyfiaddal?! Vagy feltekeny vagy?! Mert kotve hiszem, hogy ennyire erdekelne, hogy a vesztembe rohanok. Sajnalom, nagyon sajnalom az egeszet...hogy nem hiszed, hogy tenyleg nem tengodni szeretnek az eletben, es azzal a gyonge kis szivemmel is igyekszek valamit kezdeni, es azt pont azert, hogy a Patrinak ne egy elmebeteg muterja legyen mire felnő. csá

Disappear

Kezdek átesni a ló másik oldalára. Hátha onnan jobb lesz a kilátás ugyebár.

Nem marad más hátra, mint szégyelleni magam, beismerni, hogy egy nagy ökör vagyok és ettől a beismeréstől talán végre zártosztályra kerülni.

Nem igazán mérvadó. Talán nekem sem bizonyít semmit a dolog. Vagy csak, ahogy mondod unalmasan forgatom ugyan azokat a szavakat a számban.

Kezdenek is keserűek lenni.

Mivel, most már Neked sem mondhatok el semmit. Mert nem akarsz a gumiszobám :) lenni, meg én sem akarlak traktálni ezért jó lesz nekem ez a halk zugocskám itt a blogon a lélek kiöntésre.

Bele vágok tehát a lecsó közepébe:

Poénnak tűnt az egész, főleg mert meggyőződésem, hogy, ilyen jóképű fickók meg a biciklit sem döntenék hozzám.

Ha másra nem, arra kiválló volt, hogy elhigyjem, nem  vagyok veszett ügy. Külsőre biztos nem és miért mondogatta ő is, hogy a tekintetem, olyan érdekes...

Szóval a facebookos modellfazonú szépfiú: pipa.

Majd lenyugszok és kikerülök ebből a szerelmi (?) mókuskerékből...

Csak békén hagyhatna már az R. Főleg úgy, hogy közvetítőt használ, aki meg kifejezetetten nyers és tapintatlan a természeténél fogva. Halljátok? ELEGEM VAN BELŐLETEK!!!



zenemeg:

Sh.

Csak Ő legyen!
A festett mindenem.
Mosoly és arcpír
minden reggelenen.
A kávéhoz cimkén. Szerelem.

               ****

Magány kabát hátamon.
Balga józanságom.
Rémületem,
Mind egy most.
Vaskos ököld.
Kopogásod.

            ****

Vértfagyasztó ölelés
Fohász ideiglenes meddőségért
Fertőző képességek.

Beteg én. Egy gén.

Ennyi volt. Milliónyi  betű, hosszú órák. Csak ennyi és egy kis plussz.
Büszke vagyok Rád! Mert most ez az ami jár. Mégha így soha többé nem leszel, Te akit személyre szabtak nekem!!! Még ha nevetségesen rövid is volt. Mégha csak egy zsákutca is volt. Büszke vagyok Rád, hogy nem egy trouble makert választottál. De igérem megjavulok. Magamért. Meg Patri miatt. Meg mert. Mert úgy a jó. Tudom, hogy elolvasod. Aztán lehet gyűlölni is fogsz, hogy csakazért is kell még jelet adnom magamról, meg mert ma láttam, hogy remeg az ajkad, mikor a táncról kérdeztél és én azt is "Sz". Ezt pedig csak magamnak írom, hogy annyira nefájjon. Hogy enyhüljön, úgy ahogy Te enyhítetted bennem a Petim iránti kínlódást, ami végül eltörpült, hamuvá lett, mit tenyeremből szétfújtam. És ha olvasod, kérlek ne írj. Ne írj többet, csak, ha nagyon nem bírnád, én alig látok ki a könnyek közül. Gyűlölet elveszteni Téged, aki sosem volt. Forró lávaként látom magam, mi bugyog és alig várja, hogy kitörjön. Terveket szőtt a korlátok közt és mostanra felkészült, hogy follyon, fröccsenjen és utat csináljon magának mindahoz, amit börtönébe kigondolt. Csak egy "sz" és egy köszönöm, még egy ég veled, mert nem bírnám, ha a közelemben lennél bárhol ezután. Nincs több püttyögés. Sem idézőjel a telefonon. Szia Sz..i

Kívülről fújjuk az okosságot. Lerágott csont már az egész. Gyűlölöm is szóba hozni már.

Még mindig imbolygok és nem billentem át az élet azon felére, ahol nem a folytonos kalandvágy uralkodik, hanem a tisztes, igaz nyugalom. Okos fejemben tudom és piciny szívemben is érzem az én helyem az elégedett kis udvarban van, gyümölcs fákkal és kinti tekergethető teregető fogassal, amelyen ropogósra száradnak a ruhák tavasszal és homok illatúra nyáron.

Lehunyom a szemem aranyom. Sokszor teszem meg, hogy elképzeljek jót és rosszat, vagy vissza nézzek a múltba, hogy tanulhassak belőle magamról valami hasznosat.
Elárulom hát mi az amit szeretnék és mit érdemelnek mások körülöttünk, ha még ebben a ruhában nem láttad volna eddig ezt a jelenséget, ami Te, én és Ők vagyunk.

Annyi szenvedélyes hibát, amit elkövettem R mellett, vagy inkább alatt, mert despota hozzáállása a szerelemhez nem hagyja másképp megfogalmaznom a vele való kapcsolatom menetét.
Nincs annál rosszabb, ha az ember vakon bízik és hiszi, hogy ez AZ. Az igazi a megismételhetetlen, a szavai óriási bálványok voltak, melyeknek naivan támaszkodtam, mert hittem óvnak mindentől és mégis... Elég egy nap és összeomlanak.

 Így omolhat majd Neki is össze.

Látom, ahogy hazudsz neki. Végig nézem, ahogy reménytelenségben tengődsz és hagyod őt is ostobán a tudatlanok nyugalmában. Kapálódzva védekezünk, mint rabok az ütések fájdalma elől a kezeik mögé rejtik fejüket a rúgásokat az oldalukba, ha sikerül, pedig zavartan védik ki.

Aranyom, érzem a pince illatát még a hűvös levegőt és a azt a pajzsot, ami körbe vett minket és nem enged ki bűvköréből még mindig. Még mindig le vannak hunyva a szemeim és képzelgek a jövőbe, mert muszáj, hogy dönteni tudjak. Dönteni a semmiről a mindenről, errőll a miénkről.

Nincs tökéletes, mégis mind azok vagyunk, de kizárólag magunknak, esetleg azoknak, akik eltudják fogadni a másik tökéletességet. Nem írom körbe, mert lényegtelen, milyen legyen az a férfi aki elfoglalja az ágyam felét a balomon. Hidd el nem egy apára vágytam, akinek különöskép semmi baj a házasságában. Nem egy nagy gyerekre vágytam. Nem Rád vágytam. Most viszont képtelen vagyok másfélét elképzelni. Akaratlanul is felkészítettem magam minden viszontagságra, ami érhet, minden szituációra, kellemetlenségre, megvetésre, minden problémára. Minden kételyed biztosítására, arra hogy ha.. és arra is, hogy soha nem leszek akkora a szemedben, mint Ő. Ez nem egy rossz vicc. Ez nem egy álom. És nem is bosszú, de nem is geciség és nem is egy szeminárium.

Ez kérlek zene. Egy olyan hangszeren, ami nem játszik egészen tisztán, amelynek a hamis húrjait a mi ujjainknak fog kelleni helyesen hangolni, ha nem akarjuk a megalázás legszemtelenebb módját gyakorolni másokon. Csavarral ugyan, mert minden bölcs a kevésbé zötyögő utat veszi igénybe, mikor már minden csontja fáj.

Hazudj májusig, addig várok mit tesz az idő. Ígérem aztán elengedlek, ha döntésed úgy látod jól. sz

Van ez így

Van ez így és van az úgy,
hogy az élet a halál,
s halál a pokoli út.

Van ez így és van az úgy,
hogy a vigasz nem segít,
de a bánat vigaszt nyújt.

Van ez így és van az úgy,
hogy a költészet a gyengeség,
s e gyengeséggel életed felborul.

Van ez így és van az úgy,
hogy barátod is már megunt
és a ismeretlen jobban húz.

Van ez így és van az úgy,
hogy sötétben tested félelmet érez,
de lelkedne e sötétség békességet nyújt.

Van ez így s van az úgy,
így is lesz, úgyis volt.
Bármikor. Bárhol. Örökké együtt bátor kalandor...

Valamikor 2003ban

2003

Kéne egy társ. Egy fekete bárány.
Sötétebb lélekkel, mint az éjjeli ég takarója.
Tisztátalan, mocskos, bűnös társ,
Hogy felkaroljon egy fehér sejembe bújt kurvát.
Engem.
Ihletet adjon, utat mutasson.
Halálba vigyen, kicsit szeressen.
Kínozzon. Kidobjon,
Majd egy bús magányos pillanatában megint visszafogadjon.
Egy ilyen társ kell nekem,
Ebben a reménytelennek látszó életemben.

2005 márciusa

Gyermek vagyok még, ki játszani akarna,
Rég voltam kislány, de rég! Ez egy ribanc bánata.
Könnyeim térdemre hullanak s minden, mintha minden összeomlana.
Vágyak, tervek, álmok a gyerekkorból.
Füvek, fák, ablakok, ki gyógyít ki e kórból?
Szerelmem! Illatod itt érzem,
S gátlások nélkül bűnös élvezeteimben tested után éhezem.
Csak egy kis kóbor női lény.
Ez a megfelelő, igen ez vagyok én.

Csak az orrod és a finom húsos ajkaid láttam a kapucni alól. Nem mertem még magam kis gondolataiban sem jóvá hagyni. Sem azon a helyen, sem suttogva és még azután sem. Minden nyomorult vonásod olyan természetes, mikor szemem magamban vetítine kezdi. És beléd karolva is úgy mentem, mintha annak úgy kéne lennie, nem csak akkor. Mindörökre. Öröm és elégtétel. Igen ez a két érzés folyt ereimbe szét, mint vízfesték.
Nem mondok többé semmit, ha nem akarod, csak kérj meg. Félek, hogy szavaimmal életedben csak a bajt tetézem. Te kockáztatsz és én veszítek.

Corridor

Tudom lusta vagyok, de karácsony óta, csak most fejeztem be Kunderát. Kész, a kapcsolatok értelmezései cafatokban hevernek a fejemben. Néhány napja, pedig itt vagyok bezárva, mégis rengeteg szó ismétli önmagát, más-más helyen és helyzetben. Történetek jellenek meg  olyan egymást kizáró tereken, mintha ezzel akarnák számomra nyomatékosítani, fitoktatni hatalmukat, mondanivalójukat.

Megint mellettem álltál mikor álmomban bajmolódtam a próbafülkében a a göncökkel, aztán valami észtveszelytő koncerten egymás kezét szorítva ugráltunk a magasba. Mosoly. Nyugalom. Majd hirtelen a felismerés és mindketten szaladtunk keresni elcsatangolt gyerekeinket.

Az előbb találtam egy állás ajánlatot. Írni kéne, cikkeket, de mielőtt neki látnék, hogy kívánságuknak eleget tegyek és bemutatkozísként mindjárt hármat írjak  a kívánt témakörben, veled tudatom. Nem érdekel, ha nem vagyok képes rá. Mert lehet, hogy nem ez kell. De figyeltem mi történik velem.
Ülő helyzetből fekvőbe csúsztam a szürke sapkám a szemembe  húztam, lehunytam alatta szemeim és kiválasztottam egy témakört, amihez a legjobban értek. Olyan információkat keresek a fejemben közben, amikkel eddig nem találkoztam. Olyan témákat amikből mindjárt látni én vagyok mögöttük, még akkor is, ha anyaságról szólnának. Anyaságról másként. Hallottam és láttam a szavakat a képeket a születendő cikk tartalmát. Szépen lassan megfigyeltem, hogyan is csinálom. De mit sem ért az egész. Kérded miért? Kétlem, hogy egy eredeténél fogva őrült kezébe kerülne, aki díjjazná. Nem mellesleg az állashirdetésben nevetségesen félvállra vették a helyesírás tudását.

Képzeld, most itt fekszel a heverőn, amin Patri alszik. Rám se nézel, csak nyomkodod a telefonod. Oda kúszok hozzád az ágyról, nyomok egy puszit az arcodra, végig símítom a combod és megkérdem nem vagy e éhes. Hozok neked a konyhából egy kis mozzarellát gondos szeletekre felmetélve egy kis oliva olajjal leöntve és száraz bazsalikommal megszórva. Le teszem a kis foltos fehér asztalra, mert még mindig nem figyelsz. Ott van még két órával később is. Egyszercsak felülsz és magadhoz hívsz, odakuporodok melléd, bele dobsz a számba egy szeletet én mosolygok és megköszönöm. Te mosolyogsz és megköszönöd. Orrom úgy döntöm neki jobb válladnak hogy azon egy gyűrődés látszik. Az alapozómtól egy pici folt marad a szürke pullóvereden. Automatikusan súrolom nedves tenyeremmel, mikor észre veszem. Pedig már nincs ki törődjön a felesleges foltokkal, nincs már kit érdekeljen mennyit és mit szólunk egymáshoz. Minket sem érdekel már annyira, hogy mások rímélt soraival bizonygassuk, jó helyen vagy.

Most igazán nincs kedvem befejezni ezt a  történetet, csak pár szó, ami eszembe jut: Gyilkoló monstrum, csókok a bűzölgő folyosón, agyatekervényeket ringásba hozó zene. Mennem kell, álmos vagyok este.

Hunyd le szemeid.
Pilledj el. Szuszogj, lebegj.
Álom csilingeljen benned.
Látod? Ragyogó vászon léted,
míg lángom nem lobog elébed.

Hunyd le szemeid.
Aludj el. Zihálj, zuhanj.
Álmodban dübörögjön a bánat.
Hogy lássad!
Patyolat vásznad felégett,
míg én sétáltam előtted.

Dőlj le heverődre s hagyd, hogy Rád
hulljon e sűrű álomhálló.
Hagyd, hogy lehúzzon. Mélységes mélyre, hol csak
itt-ott csendül meg halkan zeném és fényem

Hunyd le szép barna szemeid.
Aludd ki magad belőlem.
Árnyam szétfoszlik majd a tavasz jegyében...

Nem akarom! De kérem...
Ébredj fel lassan, szépen. Hidd azt,
hogy egy pillangó szórta fantázia világból,
most kipihenten nyújtózol a friss fűben.
És szaldnak a srácok,
melléd heverednek,
majd este Te készítesz teát a kedvesednek...

who knows

Meglepődve hallgattam a Creep-et. Illetve halgatom most is, talán nyolcadszor (azóta mióta javítok már 21) egymás után. Nem vagyok benne biztos, de múlthét pénteken, mintha szólt volna a partin. (Emlékszem, volt egy olyan pillanat, mikor az Adam sírva fakadt. És egyre csak ismételgette, hogy semmire sem jó. Pedig ez nem igaz. Az a srác egy főnyeremény. De egy zenésznek zenélés nélkül élni? Elhiszem én....)

Át akarlak ölelni az istenit! Főzni akarok neked! Játszani a támaszod egy igaz játszmában. Nézni azokat a kisfiús szemeid meg a gyönyörű ajkaid. 

Mindenkiről álmodoztam, de senkivel nem álmodtam éjszaka annyit, mint veled (esküszöm!) és még a legnagyobb szerelmemnek hitt férfi haja tapintását sem jegyeztem meg úgy, mint a tiédet. 

Nyomorultul kellesz az egyik pillanatban. a másikban nem tudom elképzelni mit kezdenék veled. Én is vesződök, hidd el. Sem higgadt fej sem kalimpálló szív nem old a helyzeten. 

Egyszer, csak rájövök ki vagy és mi ez az érzés. 

Századszor kell elmondanom, hogy Oscar Wilde mindig megmondta a trút: "Those who are faithful know only the trival side of love: it is the faithless who know love´s tragedies. 

Balszerencse áradása

Pontosan emlékszem. Hétfő volt 2014 szeptember 8. A nyár utolsó sugarakat eröltetett ki a napból. Én a bokraink mögött ültem az ómódi poros fehér műanyag széken és szürcsöltem a kávémat felrakott lábakal. A földre hamuztam és húztam a számat a divatját múlt terítőn óriás katicákkal, amit épp végig prüszkölt a kutya, gonodolom a cigaretta füst facsarta az orrát szerencsétlennek. Fejemet csóválva illesztgettem az elmúlt 5 hét történéseit össze. Meegkínozva egy enyhe lendületnyi erővel valamelyik slukknál, igazán komolyan elhatároztam, hogy megcsinálom. A turkállót. A design shoppot. A gyerekkori álmot. Elegem volt már a folytonos keresgélésből meg az állásinterjúkból. Jó napom volt. Nyugodt voltam, Rnek is tetszett az ötlet. Delútán mikor befeküdtem az ágyba csak úgy mélázni az akkor még ciklámen színű szobám falai cikázó szemeim egyszercsak a vibráló telefonon akadtak meg. Felvettem és másnap már ott voltam a cégben. Így a shopról le is tettem.
Akkortájt épp szerelőnél volt a kocsim és R golfja kikészített. Napokon keresztül nem ettem. Csak kávéztam. Fogalmam sem volt, mibe csöppenek. Információ dzsungel, aztán elvesztettem a fonalat. Nem ott. A magánéletemben. R megint szünetelt én pedig fogtam magam és kifestettem a szobát türkizre, bízva e szín nyugtató erejében. Tologattam a bútorokat, jól esett a fizikai munka. Kifacsarva járkáltam, de mindig mosolyal. Viszonozták. Mindenki. Rtől hazaköltoztem. Teljesen. Zokgtam. Végül egy nagyot nyeltem a búcsú üzenetét olvasva. Azt hiszem csak azért sem fogadtam meg az utolsó tanácsát. Őrizd meg a tisztességed, így hangzott. Nem tettem. És ennél rosszabb már csak az, hogy szeretem.
Szóval röpke 4 hónap alatt megéltem kitűnő kollégákat, lecseszést, nyugalmat, ideget, házipálinkázást munka előtt, kórházat a kicsivel, év végi cégi akciót és Őt!
Sosem volt olyan, hogy ennyire tanácstalan legyek. Mindig gondosan elképzeltem a jövőt, szövögettem és láttam, milyen következményekkel járhat a cselekedetem. Jó. Ezt most is látom, de miért ennyire ködösen? Miért nem érdekel különösebben, hogy lelkek sérülhetnek meg, mások csalódhatnak, annyira, hogy már sosem kell, hogy higyjenek az életnek. Pedig az élet jó. Komplikált, de élvezhető.
Beleborzongok minden alkalommal, mikor meglátom a feleséged nevét. Mikor olvasom azt a néhány sort, amiben megemlíted. Szúros kis kristályok keletkeznek a véremben, mikor a STOP szót küldöd.
És míg várom, hogy eljöjjön az idő, mikor nálad elcsendesedik a ház, ugyanúgy bámulom a falat, mint szeptember 8-án, azzal a különbséggel, hogy a kék, tényleg nyugtat, mint a jelenléted, mintha ezer éve ismernélek, mintha mindez kellett volna. Milliónyi vallomás, néhány napról. Annyira finom, annyira tiszta. Észre vetted, hogy szexelnünk sem kellett ahoz, hogy ennyire egymásba gabalyodjunk? De a fiaid. Őket, mikor említed. Bennem  halk gondoskodás érzete és szégyen támad egyszerre.
Bárcsak ugyanilyen halkan eltudnánk mindent rendezni. Bárcsak teljesen biztos lennék benned és eljátszhatnánk a hülyét. Te viszont már most beletörődtél, rajtam meg átok ül.

Tényleg ennyi ami nekem kijár? Minden bukásnál az elhatározás, hogy nem adom fel? Ennyit érdemlek? Tengődést? Szar kapcsolatokat, válást, gyereket, akivel egyedül kell megbírkóznom, fél iskolát. Folytonos elvesztését azoknak a dolgoknak, embereknek, akiket megszeretek? Nekem ez jár, nekem, aki mindenek felett ragaszkodok? És segítek és őszintén örülök a boldogságotoknak. Ha!
Miért kell  forgatni bennem a kést? Picsába, nem látjátok, hogy nem vagyok kiváncsi arra, hogyan is élitek meg, amit én akartam?!
Legyen szó munkáról, meg mindenkiről, aki férjhez ment a környzetemben, vagy aki férjhez fog, vagy akinek van, ki elkapja a gyerekét, hogy ki ne szaladjon az útra.
Vagy a legmélyebb pontján koppanok majd a szakadéknak most, vagy elmegyek a fenébe, hogy több energiával ne merjetek leszívni. Végül is, lehet ez a kalács, amit felzabáltok előlem nem is nekem sült s az ényém még készülőfélben van valahol. És ez a balszerencse sorozat is valamikor jól jön még.

Gloomy days

Omlik a mosolyfalam. Ritkulnak a tárgyak körülöttem, amiket megérintettél és én szentimentálisn nem húzhatom rajtuk végig örökösen nedves jeges ujjaim, nem hihetem már, hogy felszívhatom ily´ mód belőlük kétes energiáid.
Szóval sorvad az örömfal, melyet a rutin épített futóhomokra. Már feladtam, hogy megoldást keressek a mennyezetet bámulva.
Most fáj, fáj minden porcikám, vírus e, vagy a szívem bánata kínoz e. Vagy az alvás hiány?
Jobban inog most a kötéltáncos a gyomromban, komor napjaim bélyege vesződik és a mutatóm mindig a gombon van, mi visszapergeti újra és ezerszer a mozzanatot, mikor karod a derkamon fogva balra rántott.
Kotortam a szavak közt, hátha találok olyat: szégyen, vagy furdalás, kiemeltem volna a mélyvízből, akár sziklával lábamon is mindjárt.
Semmi nincs, Életem, semmi hasznos tanács, csupán egy megrogyott erőd, mely talán, soha nem élvezi többé fénykorát.

Mozzanatod

Stream

 

Hátra dőlnék végre.
Belezuhannék a heverőbe. 
Nedves ujjal maszálnék onnan színeket,
Keverném egymásba furfangos vásznamon őket.

Üveges tekintettel nézném a lángokat. Hallgatnám a sercegést irigyelném vadságukat.
Belőllük kivánom unottan meggyùjtani cigimet
Nem tudom vágyom e magam köré e pezsgő földi létet. 
A kaotikus képet a vásznon
Hogy minden szín az ereimbe másszon. 
Miközben hùzom a vonalat, 
melynek színében alakod megakad.
Fejemben itt ez az abszurd költemény, Ahol mellèkszereplünk Te és én. 
Ágyaink mellett suhan el az álom. 
Nincs gyógyír nem találom. 

Egyszer megteszem, cigarettám helyett begyùjtom majd a vásznat, 
Had zsugorodjon semmivé és vigye magával ezt a lázat. 
Hátha.
Hátha többet nem fantáziálok közös kertről, 
És megfékezném e csùszást a lejtöről... 

                ..........................................

Valahol valamikor gyertyák égtek csonkig, ma bujdosó élvezetek hatolnak csontig. 
Viszhangzó kiáltások a semmibe mindenért. 
A kereszt nem jelzi majd milyen életet élt. 
Nem divat, nem szokás a hűség. 
Erény e az egynejűség?
Minden helyzet festmény, hol megdermed az esemény. 
Szinkron lelkek téves párhuzamban. 
Egy éjszaka több hangulatban. 
Kérdésem hasonló: gyerekek? 
Ki bocsájta meg, ha tévedek? 

Ha csapda elfogna, lábam is lerágom
Róka lennék végül is kit elnem fogsz barátom. 
Így hangzott sokk könny után a fogadalmam. 
Üldözöttből üldöző leszek, megmondtam. 
Kockázat vagy beletörődés, számodra mindkettő egyforma kínszenvedés. 

Festmények lennénk hát mindnyájan, 
Cudar pózisokban előlről, hátrányosan.  

                 ....................................

Fel, magasra fel dobott jelenléted. Szárnyalok, mélyen veszem a levegőt a közeledben, had firkáljon illatod később képet képzeletbemben. Fest és formál, ajtókat nyitogat majd zár. Hogy őrültnek tűnjek előtted végre elmondom: álmatlan minden éjszakám, előbb combjaim közé szorítom bal kezem. Rád fogom, hogy felbùjtottál. Majd fejem mögé hajam markolva, káromkodva mámorban konstatálom az agyamban egy komplikált szakasz vagy mi kényszerűen nem mozdul csak vár.
Rámhibáztál, mint bolondok a játékautomatánál.
Magasra fel dobott, hogy vagy, ha rossz is vagy, nem velem vagy, csak ejtőernyőm nem nyílik s a föld egyre fenyeget, elnyeli mindjárt testem, mikor csattanással elhal.
S ahogy arctalan vonalai megjelennek, úgy ragadnak rá szemgolyóimra mint viszolygató látomás, sosem lesz önfeledt ez a réten futás...

Gillelejje

Mennék én aludni, de nincs álmom. Recska, a segítő Iván, aztán az akiről nem beszélhetek és legvégül, akit magamtól féltek. És Patri, aki nincs jól. Na meg én.
Minden pillanattal közeledik a munka és én már szégyelem azt a szót használni, hogy félek. Tőle, meg attól, hogy megint nem én leszek, hanem rémisztő feladatok, elszomorító felelőség, ami elől még a magánéletben is menekülnöm kell.
Iván arca mindig mosolyog. Pizzát kér, amit sütök, kávéra hív. Már nem megyek, Egyszer elég volt. Így lenne aztán csak bonyodalom. De minden mondókájáért hálás vagyok, mert nyitva akarja tartani a szemem. Eléggé ismer ahhoz, hogy tudja vigyázni kell rám, nem eleggé ahoz, hogy mikor.
A Recska az anonym és a magamtól féltős három története egy parányit összefolyt és tették mindezt az én szívemben. Petim, ha ezt olvasod, egyszer, tudd, hogy ha meg lehetne kézben fogni azt az egy közös évet, még az előtte történteket fognám és hógolyóként dobnám a teherautódba, amivel épp valahova a poklok fenekére tartasz. Tudd, hogy ennyire még a vesegörcsök sem fájnak, pedig akkor már a mentők számát tárcsázták. Tudd, hogy az a tökéletesség, amit melletted tapasztaltam sokáig kísérni fog engem, és sajnálkozva kell majd, hogy eleresszem. A sok jó kaja a kifogástalan alapanyagból, amit együtt készítettünk, vagy ettünk. Az Új Szó. A Gillelejje. A tökéletes farkad bennem. Mindennek és az én beteg agyamnak és vonzódásomnak az elvont problémás férfiak iránt köszönhetem a hústalant. Neked nem üzenem, hogy hány óra, Te most mindent tudsz. Az az életvidám pedig szegény, nem tudja, mekkora boszorkányhoz ért. Úgy féltem őt magamtól, mert tudom jó és én csak azt fogom lesni, hogy mikor übereli majd azt, amit szinte lehetetlen. Az emlékemben megmaradt tehetetlent,  Petit és a bogarait, Petit és maximalizmusát és mindent mi anonym, és az ő szavait mindent mi őrült, mi számomra tőle gyönör, amit már lehet holnap elvesztek.
Gyerek koromban mindig a legszomorúbb szobanövényt választottam a boltban és mind olyan hálás lett, sokkal szebbek lettek, mint a többi, kik kihívóan bigyesztgették magukat a regálokról ott a boltban, nekem. Talán végre el kéne vetnem a a kreol ideálokat és nevetnem kéne és élvezni a tökéletlenséget. a másságot a levegőt, mert nekem is  kijár. De én nem vagyok jó ember. Jobb ha tudjátok mind.