Mozzanatod

Stream

 

Hátra dőlnék végre.
Belezuhannék a heverőbe. 
Nedves ujjal maszálnék onnan színeket,
Keverném egymásba furfangos vásznamon őket.

Üveges tekintettel nézném a lángokat. Hallgatnám a sercegést irigyelném vadságukat.
Belőllük kivánom unottan meggyùjtani cigimet
Nem tudom vágyom e magam köré e pezsgő földi létet. 
A kaotikus képet a vásznon
Hogy minden szín az ereimbe másszon. 
Miközben hùzom a vonalat, 
melynek színében alakod megakad.
Fejemben itt ez az abszurd költemény, Ahol mellèkszereplünk Te és én. 
Ágyaink mellett suhan el az álom. 
Nincs gyógyír nem találom. 

Egyszer megteszem, cigarettám helyett begyùjtom majd a vásznat, 
Had zsugorodjon semmivé és vigye magával ezt a lázat. 
Hátha.
Hátha többet nem fantáziálok közös kertről, 
És megfékezném e csùszást a lejtöről... 

                ..........................................

Valahol valamikor gyertyák égtek csonkig, ma bujdosó élvezetek hatolnak csontig. 
Viszhangzó kiáltások a semmibe mindenért. 
A kereszt nem jelzi majd milyen életet élt. 
Nem divat, nem szokás a hűség. 
Erény e az egynejűség?
Minden helyzet festmény, hol megdermed az esemény. 
Szinkron lelkek téves párhuzamban. 
Egy éjszaka több hangulatban. 
Kérdésem hasonló: gyerekek? 
Ki bocsájta meg, ha tévedek? 

Ha csapda elfogna, lábam is lerágom
Róka lennék végül is kit elnem fogsz barátom. 
Így hangzott sokk könny után a fogadalmam. 
Üldözöttből üldöző leszek, megmondtam. 
Kockázat vagy beletörődés, számodra mindkettő egyforma kínszenvedés. 

Festmények lennénk hát mindnyájan, 
Cudar pózisokban előlről, hátrányosan.  

                 ....................................

Fel, magasra fel dobott jelenléted. Szárnyalok, mélyen veszem a levegőt a közeledben, had firkáljon illatod később képet képzeletbemben. Fest és formál, ajtókat nyitogat majd zár. Hogy őrültnek tűnjek előtted végre elmondom: álmatlan minden éjszakám, előbb combjaim közé szorítom bal kezem. Rád fogom, hogy felbùjtottál. Majd fejem mögé hajam markolva, káromkodva mámorban konstatálom az agyamban egy komplikált szakasz vagy mi kényszerűen nem mozdul csak vár.
Rámhibáztál, mint bolondok a játékautomatánál.
Magasra fel dobott, hogy vagy, ha rossz is vagy, nem velem vagy, csak ejtőernyőm nem nyílik s a föld egyre fenyeget, elnyeli mindjárt testem, mikor csattanással elhal.
S ahogy arctalan vonalai megjelennek, úgy ragadnak rá szemgolyóimra mint viszolygató látomás, sosem lesz önfeledt ez a réten futás...