Gillelejje

Mennék én aludni, de nincs álmom. Recska, a segítő Iván, aztán az akiről nem beszélhetek és legvégül, akit magamtól féltek. És Patri, aki nincs jól. Na meg én.
Minden pillanattal közeledik a munka és én már szégyelem azt a szót használni, hogy félek. Tőle, meg attól, hogy megint nem én leszek, hanem rémisztő feladatok, elszomorító felelőség, ami elől még a magánéletben is menekülnöm kell.
Iván arca mindig mosolyog. Pizzát kér, amit sütök, kávéra hív. Már nem megyek, Egyszer elég volt. Így lenne aztán csak bonyodalom. De minden mondókájáért hálás vagyok, mert nyitva akarja tartani a szemem. Eléggé ismer ahhoz, hogy tudja vigyázni kell rám, nem eleggé ahoz, hogy mikor.
A Recska az anonym és a magamtól féltős három története egy parányit összefolyt és tették mindezt az én szívemben. Petim, ha ezt olvasod, egyszer, tudd, hogy ha meg lehetne kézben fogni azt az egy közös évet, még az előtte történteket fognám és hógolyóként dobnám a teherautódba, amivel épp valahova a poklok fenekére tartasz. Tudd, hogy ennyire még a vesegörcsök sem fájnak, pedig akkor már a mentők számát tárcsázták. Tudd, hogy az a tökéletesség, amit melletted tapasztaltam sokáig kísérni fog engem, és sajnálkozva kell majd, hogy eleresszem. A sok jó kaja a kifogástalan alapanyagból, amit együtt készítettünk, vagy ettünk. Az Új Szó. A Gillelejje. A tökéletes farkad bennem. Mindennek és az én beteg agyamnak és vonzódásomnak az elvont problémás férfiak iránt köszönhetem a hústalant. Neked nem üzenem, hogy hány óra, Te most mindent tudsz. Az az életvidám pedig szegény, nem tudja, mekkora boszorkányhoz ért. Úgy féltem őt magamtól, mert tudom jó és én csak azt fogom lesni, hogy mikor übereli majd azt, amit szinte lehetetlen. Az emlékemben megmaradt tehetetlent,  Petit és a bogarait, Petit és maximalizmusát és mindent mi anonym, és az ő szavait mindent mi őrült, mi számomra tőle gyönör, amit már lehet holnap elvesztek.
Gyerek koromban mindig a legszomorúbb szobanövényt választottam a boltban és mind olyan hálás lett, sokkal szebbek lettek, mint a többi, kik kihívóan bigyesztgették magukat a regálokról ott a boltban, nekem. Talán végre el kéne vetnem a a kreol ideálokat és nevetnem kéne és élvezni a tökéletlenséget. a másságot a levegőt, mert nekem is  kijár. De én nem vagyok jó ember. Jobb ha tudjátok mind.