Corridor

Tudom lusta vagyok, de karácsony óta, csak most fejeztem be Kunderát. Kész, a kapcsolatok értelmezései cafatokban hevernek a fejemben. Néhány napja, pedig itt vagyok bezárva, mégis rengeteg szó ismétli önmagát, más-más helyen és helyzetben. Történetek jellenek meg  olyan egymást kizáró tereken, mintha ezzel akarnák számomra nyomatékosítani, fitoktatni hatalmukat, mondanivalójukat.

Megint mellettem álltál mikor álmomban bajmolódtam a próbafülkében a a göncökkel, aztán valami észtveszelytő koncerten egymás kezét szorítva ugráltunk a magasba. Mosoly. Nyugalom. Majd hirtelen a felismerés és mindketten szaladtunk keresni elcsatangolt gyerekeinket.

Az előbb találtam egy állás ajánlatot. Írni kéne, cikkeket, de mielőtt neki látnék, hogy kívánságuknak eleget tegyek és bemutatkozísként mindjárt hármat írjak  a kívánt témakörben, veled tudatom. Nem érdekel, ha nem vagyok képes rá. Mert lehet, hogy nem ez kell. De figyeltem mi történik velem.
Ülő helyzetből fekvőbe csúsztam a szürke sapkám a szemembe  húztam, lehunytam alatta szemeim és kiválasztottam egy témakört, amihez a legjobban értek. Olyan információkat keresek a fejemben közben, amikkel eddig nem találkoztam. Olyan témákat amikből mindjárt látni én vagyok mögöttük, még akkor is, ha anyaságról szólnának. Anyaságról másként. Hallottam és láttam a szavakat a képeket a születendő cikk tartalmát. Szépen lassan megfigyeltem, hogyan is csinálom. De mit sem ért az egész. Kérded miért? Kétlem, hogy egy eredeténél fogva őrült kezébe kerülne, aki díjjazná. Nem mellesleg az állashirdetésben nevetségesen félvállra vették a helyesírás tudását.

Képzeld, most itt fekszel a heverőn, amin Patri alszik. Rám se nézel, csak nyomkodod a telefonod. Oda kúszok hozzád az ágyról, nyomok egy puszit az arcodra, végig símítom a combod és megkérdem nem vagy e éhes. Hozok neked a konyhából egy kis mozzarellát gondos szeletekre felmetélve egy kis oliva olajjal leöntve és száraz bazsalikommal megszórva. Le teszem a kis foltos fehér asztalra, mert még mindig nem figyelsz. Ott van még két órával később is. Egyszercsak felülsz és magadhoz hívsz, odakuporodok melléd, bele dobsz a számba egy szeletet én mosolygok és megköszönöm. Te mosolyogsz és megköszönöd. Orrom úgy döntöm neki jobb válladnak hogy azon egy gyűrődés látszik. Az alapozómtól egy pici folt marad a szürke pullóvereden. Automatikusan súrolom nedves tenyeremmel, mikor észre veszem. Pedig már nincs ki törődjön a felesleges foltokkal, nincs már kit érdekeljen mennyit és mit szólunk egymáshoz. Minket sem érdekel már annyira, hogy mások rímélt soraival bizonygassuk, jó helyen vagy.

Most igazán nincs kedvem befejezni ezt a  történetet, csak pár szó, ami eszembe jut: Gyilkoló monstrum, csókok a bűzölgő folyosón, agyatekervényeket ringásba hozó zene. Mennem kell, álmos vagyok este.