Ennyi volt. Milliónyi  betű, hosszú órák. Csak ennyi és egy kis plussz.
Büszke vagyok Rád! Mert most ez az ami jár. Mégha így soha többé nem leszel, Te akit személyre szabtak nekem!!! Még ha nevetségesen rövid is volt. Mégha csak egy zsákutca is volt. Büszke vagyok Rád, hogy nem egy trouble makert választottál. De igérem megjavulok. Magamért. Meg Patri miatt. Meg mert. Mert úgy a jó. Tudom, hogy elolvasod. Aztán lehet gyűlölni is fogsz, hogy csakazért is kell még jelet adnom magamról, meg mert ma láttam, hogy remeg az ajkad, mikor a táncról kérdeztél és én azt is "Sz". Ezt pedig csak magamnak írom, hogy annyira nefájjon. Hogy enyhüljön, úgy ahogy Te enyhítetted bennem a Petim iránti kínlódást, ami végül eltörpült, hamuvá lett, mit tenyeremből szétfújtam. És ha olvasod, kérlek ne írj. Ne írj többet, csak, ha nagyon nem bírnád, én alig látok ki a könnyek közül. Gyűlölet elveszteni Téged, aki sosem volt. Forró lávaként látom magam, mi bugyog és alig várja, hogy kitörjön. Terveket szőtt a korlátok közt és mostanra felkészült, hogy follyon, fröccsenjen és utat csináljon magának mindahoz, amit börtönébe kigondolt. Csak egy "sz" és egy köszönöm, még egy ég veled, mert nem bírnám, ha a közelemben lennél bárhol ezután. Nincs több püttyögés. Sem idézőjel a telefonon. Szia Sz..i